Tömegesen hagyták el a küldöttek az ENSZ-közgyűlést Netanjahu beszéde alatt

Tömegesen hagyták el a küldöttek az ENSZ-közgyűlést Netanjahu beszéde alatt

által K Sandor

Tömegével vonultak ki Netanjahu beszédéről az ENSZ-közgyűlés küldöttei

Tucatjával hagyták el a termet az ENSZ-küldöttek Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszéde előtt az ENSZ közgyűlésén. A BBC videót is közzétett az esetről, ezen az látszik, hogy a küldöttek tömegével vonultak ki az ülésteremből, míg az izraeli delegáció tagjai tapssal és üdvrivalgással fogadták az izraeli miniszterelnököt.

A BBC szerint Netanjahu gyávának nevezte a kivonulókat, és felszólította azokat, akik a teremben maradtak, de a kivonulókhoz hasonlóan gondolkoznak, hogy ők is távozzanak.

Netanjahu beszédében kiállt azok mellett a lépések mellett, amelyeket Izrael tett a térségben, és támadta Zohran Mamdani New York-i polgármestert, amiért az háborús bűnösnek nevezte őt. A nyugat-európai vezetőket is bírálta, szerinte behódoltak „az antiszemita csőcseléknek”, Katart és Törökországot pedig azzal vádolta, hogy hazugságokat terjesztenek országáról, írja a Reuters.

Az ENSZ és a nemzetközi közösség élesen bírálja Izraelt a gázai és libanoni akció miatt, de Netanjahu otthon is nyomás alatt van az október 27-i választás előtt. Izraelben először lesznek választások a Hamász 2023. október 7-i támadása, illetve az Irán és Libanon ellen indított háború óta.

Ezt is kedvelheted