Meghosszabbították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását
A Budai Központi Kerületi Bíróság helyt adott az ügyészi indítványnak, és újabb két hónappal, november 28-áig meghosszabbította a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának és társának letartóztatását. Mivel a döntés ellen fellebbeztek, a végzés egyelőre nem jogerős.
A Szőlő utcai ügyként elhíresült büntetőeljárásban a tizenkét gyanúsítottból így már csak Juhász Péter Pál és élettársa van letartóztatásban. Négy másik gyanúsított bűnügyi felügyeletben van, amíg tart a nyomozás.
A nyár közepén bűnügyi felügyeletre enyhítették a Juhász Péter Pál alatt dolgozó rendészeti és biztonsági vezető kényszerintézkedését, miután részletes – és kollégáira nézve terhelő – tanúvallomást tett. Szintén hazamehetett Juhász helyettese, a későbbi megbízott igazgató, Kovács-Buna Károly, aki a közel egy éve napvilágra került biztonságikamera-felvételeken brutálisan bántalmazott intézetis fiúkat.
Az ügy komoly sajtófigyelmet kapott, és a 2026-os országgyűlési választási kampány egyik kiemelt témájává vált. Az Orbán-kormány végül bezárta a hírhedtté vált Szőlő utcai intézményt, lakóit pedig az ország más pontjain helyezte el.
