Karácsony: heteken belül megállapodás születhet Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a főváros jelenlegi pénzügyi helyzete a jogtipró jellegű állami pénzelvonás miatt alakult ki, de heteken belül megállapodás születhet a városvezetés és a kormány között a helyzet rendezéséről.
A Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén napirend előtti felszólalásában a főpolgármester azt mondta, hogy az előző kormány okozta bajt a jelenlegi kormányzatnak és a fővárosnak kell közösen orvosolnia.
A tárgyalások miniszteri és főpolgármesteri szinten indultak el, jelenleg helyettes államtitkári, illetve szakértői szinten zajlanak, és előrehaladott állapotban vannak – mondta Karácsony Gergely. Kiemelte, reményeik szerint a majdani megállapodás biztosítani fogja, hogy a következő években ne ismétlődjenek meg, illetve ne termelődjenek újra a jelenlegi pénzügyi problémák.
A főpolgármester szerint az Orbán-kormány sok százmilliárd forintot vett el a fővárostól törvénytelenül, de az ehhez vezető lépésekről az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy az Alaptörvénybe ütköztek.
Karácsony reménykeltőnek nevezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újraindítását, az Európai uniós forrásokról pedig úgy fogalmazott, hogy nagyon komoly fejlesztési időszak előtt áll a város, mert rengeteg forrás érkezik közlekedésfejlesztésre és köztéri megújításra, illetve reméli, hogy a lakhatást érintő felhívások is megjelenhetnek.
Orbán Árpád, a Tisza Párt fővárosi frakciójának vezetője szerint Magyarország és Budapest előtt hatalmas lehetőségek állnak. „Ehhez dolgozni kell. Nem csak a parlamentben, nem csak a kormánynak, nem csak a miniszterelnöknek és a minisztereinek. Nem várhatunk mindig külső segítséget” – mondta.
Hozzátette: slágertéma, hogy a főváros csődben van. „Remélem, utoljára halljuk, nem kifogáskeresés kell.” Orbán Árpád szerint a kormány és az Országgyűlés munkájának köszönhetően történelmi léptékű forrásokhoz jut a főváros.
A közbiztonsági és köztisztasági helyzettel kapcsolatban a fővárosi és a kerületi önkormányzatok vezetőinek felelősségét hangsúlyozta a Tisza fővárosi frakcióvezetője, mert szerinte ez sem kizárólag a kormány, a Belügyminisztérium feladata.
