Magyarország 5,4 milliárd eurót igényel a SAFE-hitelkeretből

Magyarország 5,4 milliárd eurót igényel a SAFE-hitelkeretből

által K Sandor

Magyarország 5,4 milliárd eurónyi kölcsönt kért a SAFE-hitelből

Magyarország 5,4 milliárd eurónyi, azaz mintegy 1973 milliárd forint összegű kölcsönt kért a SAFE nevű európai uniós védelmi hitelkeretből – közölte Thomas Régnier, az Európai Bizottság szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón. A magyar kormány korábban még 16 milliárd eurónyi SAFE-hitelt tervezett felvenni.

A pénteki sajtótájékoztatón egy újságíró arról érdeklődött, hogy mi a helyzet Olaszországgal és Magyarországgal, ugyanis ez az a két ország, amelyek esetében még várják a végleges bizottsági megerősítést a SAFE-hitellel kapcsolatban. A bizottsági szóvivő erre úgy reagált, hogy mindkét ország esetében előrelépés történt, az olasz és a magyar hatóságoktól is új információkat és frissített terveket kaptak, amelyeket jelenleg is elemeznek.

„Olaszország valamivel több mint 8 milliárd eurót fog igénybe venni. A magyar hatóságoktól úgy értesültünk, hogy végül 5,4 milliárd eurót fognak igénybe venni. Üdvözöljük ezt a lépést. Szoros kapcsolatban állunk a magyar hatóságokkal a frissített tervvel kapcsolatban, amelyet hamarosan meg is kell kapnunk” – mondta Thomas Régnier, kijelentve, hogy a tagállamok dönthetik el, mekkora hitelt kívánnak felvenni, az Európai Bizottság nem csökkenti az elérhető összegeket.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország az eredetileg tervezett, körülbelül 16 milliárd eurónyi hitel helyett miért csak 5,4 milliárdra tart most igényt, a szóvivő azt válaszolta: „Mindig is nagyon egyértelművé tettük a felálló új magyar hatóságok és kormány számára, hogy természetesen lehetőségük lesz felmérni a jelenlegi helyzetet. És most úgy döntöttek, hogy kevesebbet vesznek igénybe, mint amennyit eredetileg Magyarországnak elkülönítettünk.” Hozzátette, hogy az így megmaradt több mint 10 milliárd eurónyi hitelt átcsoportosítják későbbi időpontra.

Nemcsak a magyar, hanem más uniós kormányok is úgy döntöttek, hogy nem használják fel a teljes hitelkeretüket. Ezért az Európai Bizottság még idén új pályázati felhívást tesz közzé, amelyben a megmaradó pénzekre pályázhatnak a tagállamok. Az új pályázati felhívást még 2026-ban közzé kell tenni, különben az összegek elveszhetnek.

Az Európai Bizottság tavaly javasolt legfeljebb 150 milliárd eurónyi közös kölcsönt, hogy a tagállamok fejlesszék a védelmi képességeiket és iparukat. A SAFE-et az akkori magyar kormány egyedüliként nem szavazta meg az EU miniszteri Tanácsában. Ennek ellenére Nagy Márton gazdasági miniszter bejelentette, hogy 20 milliárd eurónyi, azaz 8000 milliárd forintnyi összeget igényeltek belőle, az Európai Bizottság pedig 16,2 milliárd eurós, nagyjából 6300 milliárd forintos keretet biztosított is ebből, ami a harmadik legnagyobb volt az EU-ban. Azonban a terv nagyságára és az emiatti kétoldalú egyeztetésekre hivatkozva az Európai Bizottság eddig több körben sem engedte át a magyar tervet.

Ezt is kedvelheted