Russell brutális körrel verte a mezőnyt Bakuban, Antonelli már az időmérő elején kiesett
Szokatlan formában, pénteki időmérővel és szombati futammal rendezik a 2026-os Azeri Nagydíjat az F1-ben, mivel szeptember 27-én az azeri emlékezés napja miatt változott a menetrend.
A szűk bakui pályán a szalagkorlátok jelentik a legnagyobb kihívást a versenyzőknek. A három szabadedzés alatt több leállás is történt, a 2025-ös időmérő hat piros zászlós megszakítását azonban ezúttal nem ismételték meg a versenyzők.
Dráma így is akadt: a vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli már az időmérő első harmadában túl szűken vette az egyes kanyart, és amikor odacsapta a Mercedest, eltört a jobb első felfüggesztése, ezzel számára véget ért az időmérő. A korábbi körideje alapján ugyan továbbjutott a Q2-be, érdemben ez sem javított a helyzetén, végül csak a 19. helyről rajtolhat szombaton.
Az élen ekkor George Russell állt, aki több mint 4 tizedmásodperccel verte Max Versteppent. A harmadik helyen Isack Hadjar állt a másik Red Bull-lal, majd a két Ferrari következett.
A második harmadban nem volt komolyabb incidens, és az első kettő sorrendje sem változott, de Russell előnye csökkent, Verstappen 244 ezredre jött fel mögé. Mögöttük Charles Leclerc és Oscar Piastri is előrébb tudott lépni, de nagy harc ekkor nem látszott az első helyért.
A top 10 sorrendjéről döntő Q3-at megint Russell kezdte a legjobban, riválisai inkább bemelegítőkörökkel indítottak. Verstappen például 1,4 másodpercre volt Russelltől az első mért köre után. Russell a második próbálkozására még gyorsabb lett, ekkor több mint 9 tizeddel vert mindenkit.
A végén Leclerc és Oscar Piastri 8 tizedre közelítették meg a Mercedest, Verstappen pedig 1,5 másodpercet kapott, ami jól jelzi, mennyire brutálisan jó kört teljesített Russell az azerbajdzsáni fővárosban.
A futam rendhagyó módon szombaton 13.00-kor rajtol.
