Zarándokok nyomában Toszkána díjnyertes történelmi-kulturális túraútján
A Via Francigena zarándokútvonal 2000 kilométeren keresztül halad Canterburytől Rómáig. Ezen az útvonalon először jártam, és mivel csak néhány napom volt egy érdekesebb szakaszára, úgy döntöttem, hogy egy Magyarországról könnyebben elérhető és szép vidékkel kezdem.
A Pontremoli és Siena közötti, Toszkánát majdnem teljesen keresztülszelő 266 kilométeres szakasz a testi erőfeszítéssel fűszerezett, kulturális háttérrel támogatott lelki elmélyülést nyújtja. Az utazás erre a szakaszra Budapestről egyszerű: közvetlen repülőjárattal Pisába, onnan vonattal észak felé két óra alatt érhető el Pontremoli. A túra végén Sienából szintén két óra volt eljutni a pisai repülőtérre.
Pontremoli két hegyi folyó összefolyásának földnyelvére épült. Első biztos említése a 10. század végéről származik, Sigeric canterburyi érsek naplójából. Középkori erődítményei, hídjai, templomai és barokk palotái alakították ki mai arculatát.
A Via Francigena Európa egyik legfontosabb középkori zarándokútja, gyökerei a késő római időkig nyúlnak vissza. Legismertebb történeti forrása Sigeric canterburyi érsek, aki 989-ben utazott Rómába, hogy átvegye a pápától érseki jelvényét. Hazafelé feljegyezte útjának 79 állomását, intézményesítve a zarándoklat vonalát. A Via Francigena 1994-ben az elsők között kapta meg az Európa Tanács Kulturális Útvonala minősítést.
A pontremoli zarándokszálló a város melletti domb aljába épült kapucinus szerzetesek kolostorában üzemel, akik 2014-ben távoztak. Az épület azóta kizárólag zarándok szálláshelyként működik. A második emeleten egyágyas cellák vannak, 15 euróért.
Az első napon Pontremolit elhagyva az út külön kerül egyet Ponticello kedvéért. Az 1300-as években épült faluban az összes utca a házak alatt húzódik, csak a tereken lehet felpillantani az égre. Legjellemzőbb épületei a helyben caminà néven ismert háztornyok, amelyek lakóhelyként és védelmi épületként is szolgáltak.
A síkságra visszatérve az út a lovardák felé kerül. A Pieve di Santo Stefano di Sorano-templom remek pihenőhely, ahol pecsétet lehet gyűjteni a zarándokútlevélbe. Filattiera fénykora 1221-ben kezdődött, amikor a Malaspina család birtokainak egyik központjává vált. A falu keskeny utcái, kapui, kőházai, a San Giorgio-templom és a vár ma is őrzik a középkori szerkezetet.
Virgoletta egyutcás, 11. századi erődfalujánál értem vissza a hivatalos útvonalra. Magas, komor kőfalai, tornyai és bástyái középkori hangulatot idéznek. Aulla óvárosában a San Caprisco apátság zarándokszállásán éjszakáztam. A város éppen aznap tartotta Szent Caprasius ünnepét.
A második napon az Apuáni-Alpok alacsonyabb vonulatán keltem át. Burcione vára alatt haladtam el, amely már 600 éve romként áll. Bibola kerek dombját csepergő esőben értem el. A települést a bizánciak egyik kastronjának tartják, feladata Luni térségének és a hegyeken átvezető utaknak a védelme volt. A mai falak a 11–13. században épültek.
A Négyút-nyeregben hét irányba vezetnek az utak. A telefonom beázott, így a fákra festett útjelzésekre és emlékeimre hagyatkoztam. Ponzano Superiore látványa ragadott ki a nedves baktatásból. Az óváros eredete jóval a középkor elé nyúlik vissza, első írásos említése a 10. század végéről származik.
Sarzana felé ereszkedve olajfaligetek mellett haladtam el. A 2500 éves Castello della Brina romjait 1306-ban a castelnuovói békekötés értelmében le kellett rombolni. A városban a Carmine parókián lévő zarándokszálláson szálltam meg. Az óváros az Atri Fioriti fesztivál alatt különösen gyönyörű, ilyenkor a régi paloták kapualjait virágkompozíciókkal díszítik.
A harmadik napon Sarzanából a Fortezza di Sarzanello erődjéig vezetett az út, amelyet Castruccio Castracani hozott létre 1314–1328 között. Caniparola központi épülete ma étteremként és panzióként működik. Castelnuovo Magra házas része után a Lunese-csatorna melletti bicikliút következett.
Az ókori Luna városának romterületét kihagytam. A mai rommező az ókorban pezsgő tengerparti város volt, az etruszkok alapították. Az 1–2. században Luna igazi római várossá fejlődött, a carrarai márvány berakodó kikötője volt. A legenda szerint a 9. század közepén a vikingek Lunát olyan pompásnak látták, hogy azt hitték, Rómában vannak.
Avenzába hosszú úton bandukoltam be. Legérdekesebb látnivalója a vár maradványa, amelynek három nagy kerek és egy négyszögletes tornya volt. Az 1867-től kőbányaként hasznosított épületből mára csak a Torre di Castruccio csonkja maradt meg.
Aznapi célomig még több mint 11 kilométert kellett megtennem a Monte Olivero oldalában kanyargó hegyi utacskán. A történelmi városban elsőként a dóm előtt haladtam el, majd a Narancsfák terére vetődtem. A szállásomat a Piazza Mercurio sarkában lévő Ostello Palazzo Nizzában találtam, ahol 25 euróért privát lakosztályom lehetett.
