Bongor filmje akkor a legerősebb, amikor végre elhallgat a zene
Berta Csongor, azaz Bongor számára nagy évet hozott a 2025-ös esztendő. A 34 éves vajdasági rapper korábban is mutatott villanásokat, de sokáig úgy tűnhetett, egy helyben toporog valami nagyobb kapuja előtt. Az áttörést a tavaly október végén megjelent Extázis nagylemez hozta el, amely terápiás színvallás volt az alkoholizmusáról, az ebből fakadó párkapcsolati krízisről a szintén zenész Cserihannával, a terhelt apa-fia viszonyról és a józanodásról.
Bongorék nem rohannak rögtön egy új albummal, hanem különböző művészeti ágakat használva tágítják a lemez univerzumát. Az Extázis először album volt, aztán színdarabot csináltak belőle az Örkényben, majd bemutatták telt ház előtt a Budapest Parkban. Most mozifilmként él tovább.
Az Extázis Uncut rendezői és producerei Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos. Bongor és K. Kovács gyerekkori cimborák, akiket egyebek mellett összeköt a délszláv háború emléke, ahol mindkettőjük apját elvitték katonának. K. Kovács több korábbi Bongor-klipet is jegyzett. A film hibrid: egyszerre albumfilm, fikció, dokumentumfilm és folytatólagos klip. Nem rugaszkodik el annyira a valóságtól, mint a Mi vagyunk Azahriah, a Pogány Induló-dokunál viszont stilizáltabb és pátoszosabb.
K. Kovács Ákos Veiszer Alinda műsorában beszélt arról, hogy a dokumentarista részeknél, ahol Bongor civilben nyilatkozik, másképp kellett instruálni, mint a klipes jeleneteknél. A zenész magánszemélyként jobban izgult, mint előadóként. A karakterek mögé bújó szerepjáték Bongor művészetétől sem idegen, de sokkal jobban áll neki az izgulással teli valóság.
A rapper színházi közegből érkezik, de az Extázis Uncut az első filmszerepe. A terapeutájával, Hámori Gabriellával folytatott párbeszédek az albumról vannak átemelve, a többi jelenetben klipszerűen mozog. A betétekben az apját Znamenák István alakítja, így a film váltogatja a személyes visszaemlékezéseket és azok stilizált újrajátszását.
Bongor sokkal érdekesebb ember, mint amennyire érdekes rapper. A filmbeli monológjai megrendítőek: beszél arról, hogyan falta fel a szégyen és az önutálat, hogyan számolta ki, hány sör kell a részegséghez, és miként jutott el oda, hogy itt az idő halálra inni magát, ahogy gyerekként otthon látta. „Naponta 3 órára volt boldog gyerekkorom” – mondja, amiből következik az Apa című dal kulcsmondata: „Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven, hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem.”
A film az esküvőjüknek, a Cserihannával közös lányuk születésének és a szülővé válásnak az ünneplése is. Jól állnak a filmnek a nyers, iPhone-nal lőtt házi videók a boldog szülői pillanatokról. Ezek a film legigazibb percei, de nagyon hangosak és fontosak a csendjei is.
Elképzelhetetlen, milyen lehet gyerekként arra várni, hogy az apád meghúzza-e a ravaszt. Vagy átélni némán, hogy otthon leesik a polcról a háborúból megmaradt gránát. Ez a bénult némaság jön vissza, amikor Bongor a múltról beszél: elakad, keresi a szavakat, hosszú másodpercek telnek el két mondata között.
A film akkor a legjobb, amikor visszalép kettőt, elhallgat, és hagyja, hogy Bongor szavai után olyan csend maradjon, ami korábban a rapper nyomasztó valósága volt. A zárlatban Bongor maga mondja el, hogy túlzás őt a józanság tévedhetetlen pápájaként kezelni. Kicsit több mint egy éve tiszta, a visszaeséssel kapcsolatos félelem pedig konstans ott dolgozik benne.
Az Extázis: Uncut már látható a magyar mozikban.
