„Milyen az ellenzéki lét? Szar!” – az első DPK-táborban jártunk
„Milyen az ellenzéki lét? Szar! De nem azért, mert ellenzéki, hanem mert a szakadék felé robog az ország” – válaszolta egy négyfős csoport Lakiteleken, amikor arról érdeklődtem, hogyan élték meg az elmúlt fél évet. Itt rendezték meg szombaton a digitális polgári körök (DPK) első komolyabb közösségépítő gyűlését a választás óta.
A Lezsák Sándor által alapított, az Orbán-kormány támogatásából 30 milliárd forintból felépített Hungarikum Ligetben a szervezők szerint ezer vendég jelent meg. A hatalmas területen ezt nehéz volt felmérni, mindenesetre mindenfelé kisebb-nagyobb csoportokban jöttek-mentek a magukat nemzetinek, jobboldalinak vagy határozottan fideszesnek valló szimpatizánsok.
A tábor fizetős volt: aki korán kapcsolt, 3000 forintért kaphatott jegyet, a legdrágább támogatói jegyet pedig 100 ezer forintért árulták. Egy szervező elmondása szerint 48 óra alatt elkelt 800 jegy, emellé 200 vendéget hívtak. A Fidesz frakciójának előadó vendégei, így Bóka János frakcióvezető vagy Takács Péter képviselők mellett itt láttuk a Fideszt támogató médiamunkások mindegyikét Ambrózy Árontól Huth Gergőn át Varga „Fair Right” Ádámon keresztül Stefka Istvánig.
„Én jóval többet politizálok a választások óta. Napi hat órát töltünk politikával, főleg a Facebookon vagyunk” – mesélte egy háromfős nyugdíjas társaság Bonyhádról. Ők már a polgári körökben is részt vettek, és a választások előtt a helyi DPK-t is tolták. A beszélgetésekből hamar kiderült, nagyon vártak már egy hasonló eseményre, mert itt legalább együtt lehet a szétzilált tábor, meg ki lehet beszélni a Tisza-győzelem óta érzett frusztrációt, szomorúságot.
Általános vélemény, hogy hamarosan eljöhet a fordulat, és az emberek legkésőbb jövő tavaszra rájönnek, hogy a Tisza átverte őket. Ezt a közelgő fűtési szezontól remélik, amikor kiderül, hogy mennyire megdrágult az energia ára Magyarországon. Mások a 13. és 14. havi nyugdíj elmaradását jelölték meg fordulópontnak március környékén.
„Jó lenne, ha itt lenne, mert ezren vagyunk, ez egy jó lehetőség” – mondta Filep „A kopasz oszt” Dávid, amikor arról érdeklődtünk nála, valóban megérkezik-e Orbán Viktor. Bár a Fidesz elnöke kiposztolta, hogy irány Lakitelek, ezt az információt egészen kora délutánig lebegtették, amikorra biztossá vált, hogy Orbán benéz vasárnap a DPK-táborba és délelőtt beszédet is mond.
A „Merre tovább jobboldali média?” című panelbeszélgetésen Hoppál Hunor, Huth Gergely, Pelyach Gergely és Kacsoh Dániel vett részt Ambrus Zsófia moderálásával. A teremben nagyjából 200-an ültek, túlnyomórészt nyugdíjasok. Huth annyit árul el, hogy új lapja, a Revans működésének első hónapja után ki tudta fizetni az alkalmazottakat, köszönhetően a támogatásoknak, amit a közönség nagy tapssal fogadott. Kacsoh Dániel egyelőre egy Facebook-oldalról tudott beszámolni, aminek már 40 ezer követője van, de hamarosan elindul a Konfront a weben is.
Szóba került az is, hogyan lehet kijönni a propagandista megbélyegzettségből, de itt elég hamar eljutott a beszélgetés arra a pontra, hogyha volt is a fideszes médiában „propagandista”, az már a pénzhiány miatt lelépett. A propagandisták szerintük egyébként is az RTL-nél, a Telexnél és a 444-nél, illetve a Kontrollnál dolgoznak.
Az egész DPK-tábor talán legfontosabb témája – a fiatalok megszólítása – mindössze pár percet kapott. Hoppál Hunor számolt be arról, hogy személyes találkozókat szerveznek érdeklődő fiatalok 30-40 fős csoportjainak. Legutóbb Navracsics Tiborral ültek le beszélgetni, de legközelebb már Deák Dánielt fogják elhívni. „A fiatalokat kell valahogy bevonzani” – hallottam itt-ott a táborban, vagy a „Tisza a menő, nem a Fidesz” – sutyorogták mások.
Egy másik épületben Czunyiné Bertalan Judit harminc álmos embernek beszélt Hoppál Hunor társaságában a Védvonal munkájáról. Ennek a szervezetnek a feladata megvédeni azokat a fideszeseket, akik ellen korrupciós ügyekben eljárások indulnak: „Minden megyében van ügyvédünk, aki készen áll az azonnali jogi képviseletre.”
