Levelek, amelyek megváltoztatják az életet
A hetvenes éveiben járó Sybil Van Antwerp egész életében levelek segítségével próbálta megérteni a világot és a benne elfoglalt helyét. A nyugdíjas jogásznő élete kiszámítható ritmusban zajlik: kétnaponta leül az íróasztalához, és írni kezd – a gyermekeinek, a barátnőinek, az orvosának, a kedvenc szerzőinek, a pártfogoltjainak vagy olykor csak az íróasztalfiókjának.
Levelei egyszerre tükrözik a hétköznapok kicsinyes gondjait és az idős emberek végtelen bölcsességét. Van azonban egy olyan levél, amelyet Sybil egyszerűen nem bír elküldeni, és amely az élete legsötétebb időszakához kapcsolódik. Ahhoz, hogy fel tudja adni, előbb szembe kell néznie a múltjával, és fel kell oldoznia önmagát.
Egykori kollégák és régi barátságok
A regény egyik levelében Sybil a régi barátjának, James Landy bírónak ír Washingtonba. A levél legfontosabb kérdése, hogy van a fia, Harry, akinek az utolsó leveléből ítélve mélabús a hangulata. Sybil szerint a fiúnak másik terapeutára lenne szüksége a jelenlegi, dr. Oliver helyett.
A levélben szó esik Guy Donnelly bíró haláláról is, akit Sybil a hétvégén veszített el. A nekrológot is mellékeli, megjegyezve, hogy a cikk meglehetősen semmilyen és felvizezett, de a fénykép szép, a háttérben a bírósággal.
Sybil arról is beszámol, hogy meglátogatta Guy-t az öbölbeli házában. Az utazás során át kellett autóznia a Chesapeake-öböl hídján, amelyet mindig is gyűlölt. A látogatás felkavarta, mert Guy már messze nem volt önmaga a tavalyi sztrókok és szívroham után.
Egy újságcikk és egy válaszlevél
A Baltimore Sunban Alex Toole tárcaíró írt Sybil Van Antwerpről a „Mi van mostanában…?” rovatában, ami felkavarta a nyugdíjas jogásznőt. Az újságíró azt állította, hogy megpróbált kapcsolatba lépni vele, és felvetette, hogy milyen volt a munkakapcsolata Guy Donnelly bíróval.
Sybil válaszlevelében visszautasítja az újságíró feltételezéseit. Leszögezi, hogy amikor Guy-jal tartott a bíróságra, nem „beállt mögé, mint egyszerű bírósági fogalmazó”, hanem teljes szimbiózisban működtek a szakmai életükben, egyenrangú felekként dolgoztak együtt. Azt is hozzáteszi, hogy a jogalkalmazás terén kivételes párosnak számítottak, a munkán kívül azonban nem találkoztak.
Virginia Evans A levélíró című regénye számos rangos díjat és elismerést kapott, elnyerte többek között a 2026-os Women’s Prize for Fiction díjat, valamint az első könyves szerzők között kiosztott Pen/Hemingway Díjat.
