„Művész úr!” – gumibotozták az ajtót a rendőrök a boglári kápolnában
Galántai György képzőművész a Kádár-korszak kultúrpolitikájának hol tűrt, hol tiltott alakja volt, akit kevéssé a rendszerellenesség, inkább a nagyobb szabadság iránti igény hajtott. Az 1956-os forradalmat egy pofonnal úszta meg, később pedig azzal vádolták, hogy nyaranta tömeges szexpartikat tart a temetőkápolnában.
A művész felidézte: 1956-ban két táblát készített a nagydorogi felvonulóknak. Az egyikre azt írta, „Éljen a semleges Magyarország”, a másikra pedig azt, „Oroszok hada, takarodjatok haza”. Utóbbi már a saját szövege volt. Feljelentették, a rendőrségen bevallotta, hogy ő készítette a táblákat. Amikor a szöveget felidézte, olyan komikusnak találta, hogy elnevette magát; erre a mögötte álló rendőr akkora pofont adott neki, hogy leesett a székről.
Később egy vitorlástáborban felfedezett elhagyatott boglári temetőkápolnát bérelt ki műteremnek tizenöt évre; fizetni nem kellett érte, csak karbantartani kellett az épületet. Csatlakoztak más művészek is, köztük Csáji Attila és Magyar József, akik elnevezték a körüket Kápolna Tárlat Alkotócsoportnak. Galántai már akkor helytelenítette ezt, mert tudta: a csoport szerveződés, amiért a hatalom le fog csapni. Így is történt.
A Somogyi Néplap második évben nyilvános vádiratként közölt cikket arról, hogy illegális kiállításokat rendeznek. Ezután hajnalonként többször jött a rendőrség, felzargatták és igazoltatták az ott alvókat. Egy alkalommal Szentjóby Tamás, a barátnője és Galántai aludtak a padláson. „Hallottam, ahogy a rendőrök kiabálnak, hogy »művész úr!«, majd gumibottal püfölni kezdték az ajtót” – idézte fel. Az akusztika miatt úgy érezte, mintha őt vernék, elkezdett reszketni; évekkel később is csak úgy tudott rajzolni, ha az egyik kezével fogta a másikat.
A karhatalom kilakoltatta a csoportot a kápolnából, az egyházat pedig arra kötelezték, hogy perelje be Galántait a szerződés megszegéséért. A bizonyítékokat a rendőrség szolgáltatta. A plébános azt mondta neki: „ne haragudj, Gyurikám, mi szeretünk benneteket, de rá vagyunk kényszerítve.”
Klaniczay Júlia, a művész felesége és alkotótársa felidézte: Boglár után egyértelmű volt, hogy itthon lehetetlen galériát csinálni, ezért inkább kifelé nyitottak, és postán keresztül építettek nemzetközi kapcsolatokat. Galántai egy leporellón „Please send me information about your activity” szöveget pecsételt bele, és háromszáz-négyszáz művésznek küldte el. A válaszokból katalógusok, képeslapok, poszterek érkeztek, Christótól Arnulf Rainerig; ezt 1979-ben tették közkinccsé Artpool néven.
A III/III-as jelentésekből utólag kiderült, hogy az első perctől megfigyelték őket; az Artpoolról kétkötetnyi anyag került elő Festő-dosszié néven. A legfontosabb ügynök Habermann M. Gusztáv volt, aki Pécsi Zoltán fedőnéven jelentett, és Algol László művésznéven működött a magyar avantgárdban. Amikor lebukott, egy újságírónak nem beszélt, de bocsánatkérő levelet írt Galántainak; ők azt válaszolták, a bocsánatkérés lényegtelen, az jelentene tanulságot, ha elárulná, mivel szervezték be.
Az Artpool nagy nemzetközi projekteket szervezett: meghívták Guglielmo Achille Cavellinit a Fiatal Művészek Klubjába, Galántai pedig meghirdette a World Art Post kiállítást, amelyre harmincöt ország több mint ötszáz művésze küldött bélyegtervet. A kulturális vezetés felháborodott a széles kapcsolati hálón, folyamatosan próbálták lekapcsolni a levelezésüket; az egyik III/III-as jelentés szerint több mint 500 küldeményt fogtak el. Klaniczay szerint egy belügyminisztériumi dolgozó mesélte, hogy az elfogott anyagokat elégették a kazánban.
Galántai arról is beszélt, hogy 1990-ben grafikusként felkérték, tervezzen plakátot a Fidesznek a Lendvai utcai székházban. Egy üres szobában kellett dolgoznia, hajnalig várt papírra és ceruzára. Amikor hazaért, azt mondta feleségének: „ez a Viktor olyan, mint a Kun Béla.” Klaniczay felidézte, hogy amikor Galántai nem jött haza, hajnalban telefonált, és Deutsch Tamás vette fel. Pár évvel később egy fogadáson Orbán már nem nagyon ismerte meg a művészt.
Klaniczay szerint a Kádár-rendszer és a jelenlegi helyzet összehasonlításakor fontos különbség, hogy akkor fizikai, szellemi és technikai izoláltságban éltek. Hozzátette: próbálták velük kimondatni, hogy visszasírják a szocialista rendszert, de nem sírják vissza; a kulturális területen egyelőre nem látja a szándékot nagy változásra.
Az 1990-es kormányváltás után létrejött Rehabilitációs Bizottsághoz az Artpool nyilvános működéséhez kértek támogatást. Andrásfalvy Bertalan kulturális miniszter levelében azt írta: a testület megállapította, hogy Galántait évekig zaklatták, majd politikai okokból háttérbe szorították, és mélységesen elítéli a hatóságok eljárását, az emberi és művészi szabadság korlátozását. „Mindezért – a Kormány nevében is – megköveti Önt, azok helyett, akik a sérelmeket okozták” – állt a levélben.
