Krimiből felnövéstörténet, felnövéstörténetből krimi
A „zsáner” szót alighanem a kiadók vagy a könyvesboltosok találták ki, hogy könnyebben lehessen vásárlói célcsoportokra irányítani a kiadványokat, és hogy tudni lehessen, melyik polcra kerüljön egy-egy mű. Így jöttek létre a könyvesbolti részlegek: az egyikre nagy betűkkel az van kiírva, hogy „romantika”, a másikra „életrajz”, a harmadikra pedig „krimi”. Az olvasó ebből is jól jár, nem kell órákig bóklásznia a tizenötezer cím között, hanem odabattyoghat ahhoz a felirathoz, ahonnan a múltkor is neki tetszőt választott. A kategóriák persze képlékenyek: egy regény egyszerre lehet romantikus, életrajzi és krimi is, ilyenkor az eladó a „szépirodalom” részlegbe teszi, ami bizonyos értelemben az „egyéb” megfelelője. A krimi ugyanis valójában nem műfaj, hanem irodalmi eszköz, amely az áldozat–bűnös–nyomozó hármas dinamikájából kölcsönöz erőt. Ebből következik, hogy a „skandináv krimi” halmaznak sem sok értelme van: egyszerűen annyit jelent, hogy a szerző valamelyik skandináv országban született, esetleg ott is él, és a könyveiben krimielemeket használ.
Sissel-Jo Gazan szemre egyértelműen a skandináv krimi polcra tartozna: dán, a könyveiben van gyilkosság és nyomozó is. Csakhogy úgynevezett határátlépős krimiket ír, amelyekben a szépirodalmi hagyomány minőségeszményét ötvözi a zsáner sajátosságaival. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy jobban érdeklik a szereplők, mint a bűnügy, utóbbit csak katalizátorként használja, hogy olyasmit is kihozzon a figurákból, ami különben láthatatlan maradna. Eddig magyarul megjelent négy regényéből három mozgott ebben a kategóriában: a Dinoszaurusz tollában több szó esett a dinoszauruszok és madarak rokonságáról, mint a gyilkosságról, a Fehér virágok pedig egy gyermek eltűnésével indult, de a bűnténnyel kapcsolatos információkat olyan lassan adagolta, hogy az ember el is felejtette, krimit olvas.
Az Egyetlen cseppben is ezt az utat járja. A szerző természettudományos kutatói múltja itt is világosan látszik: olyan kedvvel beszél kovamoszatokról és chilei tűzcserjékről, hogy az embernek kedve támad üvegházat rittyenteni a hátsó kertbe. Aligha akad még egy krimi, amelyben ekkora szerepe lett volna a törvényszéki botanikának, vagyis a tetthelyen talált növénymaradványok és pollenek elemzésének. A regény rettentő bűnesettel indít, aztán a bűntény egyre inkább háttérbe szorul, és a fókusz más szintekre terelődik.
A helyszín egy dán kisváros 1984-ben. A főszereplő a kamasz Mia, aki Koreában született, majd szerető dán nevelőszülők vették magukhoz. Mia olyan, mint a kamaszok zöme: dühös, haragban van a világgal éppúgy, mint a szüleivel. Egyik menetrendszerű ordibálás után felviharzik a szobájába, az anya pedig elmegy a postára – és nyoma veszik. Tipikus krimitrükk: adott egy mindenki számára ismerős helyzet, amely váratlan kanyart vesz, olyat, ami elméletileg bármelyikünkkel megtörténhetne, de a gyakorlatban nem szokott megtörténni. Mindez felszínre hozza a család eltemetett titkait, sérelmeit, hazugságait. A rendőrség nyomozni kezd, a gyanú az apára vetül, aki látszólag titkol valamit. Mia viszont biztos benne, hogy a rendőrség téved, csak épp kamasz, és ezt a harcot még nem tudja megvívni helyettük.
A regény közepe táján a bűnös utáni hajsza felfüggesztődik, mégpedig laza másfél évtizedre, és a krimi átmegy Mia fejlődésregényébe. Mia megküzd a mindennapi rasszizmussal – ez fontos és értékes szál a regényben –, átrendezi családi és baráti kapcsolatait, majd elmegy rendőrnek, bízva abban, hogy ő nem követi el azokat a hibákat, amelyeket meggyőződése szerint a dán rendőrök elkövettek. Szinte kizárólag saját céltudatosságára támaszkodva szerzi meg azokat a készségeket, amelyekkel végül leszámolhat a gyilkossal. Mindez valójában egy kompakt kis felnövéstörténet, amelyben Gazan biztos kézzel bontja ki Mia érzelmi érését éppúgy, mint kapcsolati hálójának diverzálódását. A regény legfőbb értéke éppen ez: a szerző ért a szereplők közti kémia kialakításához, és pár húzással érdekes, vonzó karaktereket alkot, akikkel könnyű együtt érezni.
A fináléban, tizenhat évvel a gyilkosság után Mia ismét szagot fog, és nekiáll újranyitni az anya rég lezárt ügyét. Érzi, hogy most eljött az idő, amikor a harc megvízható: van tudása, vannak eszközei és vannak barátai, akik támogatják. Ha van igazán „zsáneres” ebben a kötetben, hát éppen ez: Gazan enged az olvasó elvárásainak, megadja a válaszokat az ősbűntény kérdésére, és csak utána gördül le a függöny. Ugyanakkor elvarratlan szálakat is hagy: mintegy mellékesen megteremt egy zseniális és gátlástalan antagonistát, aki alkalmas lesz arra, hogy akár több részen keresztül is ott settenkedjen Mia nyomában. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy a sorozatban gondolkodás kényszere Gazant sem hagyta érintetlenül – a kiadók és az olvasók is megvesznek a sorozatokért, így nem árt idejekorán megteremteni a fődetektív démoni nemezisét. Tehát bizonnyal lesz második kötet. Ami nem baj: Mia is megérdemli, és mi is megérdemeljük.
