Ilyen az, ha valaki államvédelmi iratokból ismeri meg a gyerekkorát
„Tévedni lehet. Hazudni nem” – szögezi le új kötetében Bartis Attila. A rég kétpólusú önéletrajz: az író emlékekből, levelekből, feljegyzésekből és államvédelmi iratokból fűzte össze és írta le gyerekkorát, valamint családja életét Marosvásárhelyen 1984-ig, amíg édesapjával Budapestre nem költöztek.
A kötet közben azt is megmutatja, milyen életidőből és milyen földrajzi terekből néz ezekre a történetekre: jelene a 21. század második évtizede, legfontosabb helyszínei Budapest és Jáva szigete. A rég egyrészt Ceaușescu-kori felnövéstörténet tanárelvtársak, szekusok, művészek és zsibárusok között, szembesülés családi titkokkal, veszteségekkel és tönkretett életekkel, ugyanakkor megkapaszkodástörténet is: a fotográfussá és íróvá válás története Magyarországon, egy ismerős, mégis nagyon idegen világban.
Bartis több mint egy évtizede Yogyakartában tölti élete felét. A világ másik felén a szemlélődő kívülállás olyan alapélményévé vált, amely óhatatlanul meghatározza világlátását. A kötet a Magvető gondozásában jelent meg.
Margaret Atwood memoárfélesége
A Man Booker- és az Arthur C. Clarke-díjas kanadai Margaret Atwood A szolgálólány meséjének mozgóképes feldolgozásakor lett világhírű, a kritikusok és az olvasók azonban már évtizedekkel előtte tisztában voltak vele, mennyire fontos szerző. Atwood roppant gyorsan ír, életműve a legváltozatosabb műfajokat lakta be a tudományos-fantasztikumtól a dél-ontariói rémregényekig, és bár nem a költészet az első, ami róla eszünkbe jut, jelentősek a mítoszok és tündérmesék inspirálta versei is.
Az Életek könyve – Memoárféleség című kötetben nyomon követhetjük a szerző kalandos gyermekkorát. Megtudjuk, hogy apja entomológusi munkája miatt tavasztól őszig minden évben az észak-québeci vadonban időztek, megismerjük iskoláséveit, amelyek emlékei szerint kötekedő osztálytársnőkkel voltak tele, olvasunk a kavargó hatvanas évek útkereséséről és a nyolcvanas évek orwelli Berlinjéről, ahol kicsíráztak A szolgálólány meséjének magvai. A kötet egészen napjainkig vezet: Atwood életébe sok egyéb mellett belefért az emberi jogokért folytatott küzdelem, a lelkes művészetpártolás és férje, Graeme Gibson oldalán a madármegfigyelés is. A Jelenkor adta ki.
Ismét magyarul Joyce Ulysses-e
Amikor megjelenik magyarul az Ulysses, az mindig esemény. „Noha Joyce megszállottja a reklám-közhelyekből, handlékból és szirupos érzelgésből összeragadt Dublin városának, érdeklődése mégis egyetemes: az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus – műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mintha egyenletes regényformába öntötte volna” – írta az Ulyssesről Szentkuthy Miklós, aki maga is lefordította a regényt.
A mostani kiadás Joyce klasszikusának először 2012-ben megjelent új fordítását tartalmazza: Szentkuthy Miklós szövegét a Magyar James Joyce Műhely tagjai, Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid dolgozták át. „Az Ulysses legfontosabb szabálya a folyamatos változás. A regény egy hatalmas alakváltó, egy ravasz Próteusz, ahol minden fejezet különálló, külön univerzum. […] Olvassuk el az Ulyssest, mert kulcsot ad az egész modern és posztmodern irodalomhoz!” – fogalmazta meg a regényről tavaly online mesterkurzust indító Keresztes Balázs. A kötet a Helikon kiadásában jelent meg.
Karabahi Dekameron – szerelmi históriák háború idején
Rasim Qaraca költő, prózaíró, újságíró és az azeri független irodalmi szcéna egyik kulcsfigurája. Kísérletező, nonkonformista prózájáról és lírájáról ismert, műveiben következetesen szakít a szovjet típusú, hivatalos irodalmi hagyománnyal. Első magyarul megjelenő műve, a Karabahi Dekameron – Szerelmi históriák háború idején rövid elbeszélésekből felépülő füzér, amelyben a kilencvenes évek elején lezajlott karabahi háborúban harcolni kényszerülő fiatal azeri katonák mesélik el első szerelmeik történetét egy ostrom alatt.
A koncepció egyszerre utal Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején című regényére és Boccaccio Dekameronjára, de a fronton rekedt katonák intim, néha nyers, néha lírai vallomásain keresztül egyértelműen a háború helyett a szerelem humanista üzenetét hangsúlyozza. A katonák többsége úgy esik el, hogy sosem tapasztalhatta meg a beteljesült szerelem élményét, hiszen a korabeli azeri társadalom prüdériába hajló erkölcsisége nem engedte az érzelmek kibontakozását. A minimalista stílusban megírt kisregény a háború fenyegető árnyékában élt, darabokra hullott szerelmek között botladozó elveszett nemzedék mementója. A könyvet a Prae adta ki.
