Házkutatást tartott a NAV a Fidesz kampányát támogató józsefvárosi alapítványnál
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói hétfőn költségvetési csalás gyanúja miatt házkutatást tartottak az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért nevű civil szervezetnél. A NAV délelőtti közleményében még nem nevezte meg a szervezetet, délután azonban megerősítette, hogy a VIII. kerületi alapítvány ügyében folyik a nyomozás.
A gyanú szerint a szervezet 5 millió forintos vissza nem térítendő költségvetési támogatást kapott a 2024-es önkormányzati választás előtt többek között a polgári hagyományok ápolása és a közéletben történő részvétel ösztönzése céljából. A pénzből azonban pártpolitikai kampányanyagot készítettek, amelyre a támogatói okirat alapján nem volt lehetőség. A nyomozók bizonyítékszerzés céljából öt helyszínen tartottak házkutatást, az eljárás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem adtak.
Az alapítvány ellen Pikó András józsefvárosi polgármester tett feljelentést augusztusban. A kerületi önkormányzat közérdekű adatigénylésére a Miniszterelnökség adta ki a támogatás dokumentációját, amelyből kiderült, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda „Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása” jogcímen adta az 5 millió forintos támogatást.
A pénzből olyan kiadványok készültek, amelyek a józsefvárosi közbiztonság helyzetéről, de leginkább Pikó András lejáratásáról szóltak. Az egyik kampányanyagban többek között az szerepelt, hogy a baloldal deviáns bűnözőkkel és csövesekkel árasztotta el a köztereinket, társasházainkat, lezüllesztette a kerületet. A támogatás teljesítésigazolását 2024 októberében Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója írta alá.
Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért a józsefvárosi Baross utca 19-ben, a Fidesz józsefvárosi irodájának címén van bejegyezve. A szervezet vezetője 2024-ben Vitályos Eszter fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kormányszóvivő testvére, Vitályos Fanni volt, aki a párt önkormányzati képviselőjelöltjeként indult 2024-ben. Pikó András posztja szerint ez a szervezet adta ki korábban a Hírnyolc nevű fideszes propagandalapot is.
A szervezet pénzügyi beszámolója szerint 2024-ben összesen 156 millió forintnyi támogatást kaptak. Korábbi sajtóbeszámolók szerint ebben az évben 30 millió forinttal támogatta az alapítványt a Szerencsejáték Zrt. szponzorpénzeit osztó leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., és 11 millió forintot nyertek az előző kormány által létrehozott Városi Civil Alap pályázatán. A 2022-es országgyűlési választás évében 60 millió forint jutott nekik Csák János kulturális és innovációs miniszter döntése alapján a józsefvárosi cigányzene népszerűsítésére.
