Drónelhárító rendszert telepítettek a Karmelitához az Orbán-kormány alatt
A Honvédelmi Minisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy az előző kormány alatt drónvédelmi rendszert alakítottak ki Orbán Viktor munkahelyénél, a Karmelita közelében – írja a hvg.hu. Ezzel kiderült, milyen célt szolgáltak azok a rejtélyes antennák, amelyekről 2023-ban a Magyar Hang számolt be.
A rendszer kiépítéséről szóló szerződést azonban nem adták ki, mert a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese titkosította. Arra sem válaszolt a minisztérium, hogy a kormányváltás óta is működik-e az elhárító rendszer.
A miniszterelnöki hivatalt hivatalba lépése után Magyar Péter költöztette ki a Karmelitából, az épület jövőjéről azóta nem született döntés.
Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint semmi rendkívüli nincs a volt miniszterelnök irodájának közelébe telepített drónvédelmi rendszerben, ez hozzátartozik a korszerű objektumvédelemhez. A hvg.hu-nak arról beszélt, hogy az ellenséges drónhasználatnak nem feltétlenül az a célja, hogy robbanást vagy fizikai kárt okozzon egy területen. Budapest esetében valószínűbb, hogy a drónok kémkedési feladatot látnak el, ezeket pedig szintén fontos leleplezni vagy megakadályozni.
A szakértő szerint az elhárításra többféle módszer létezik: megzavarhatják például az ellenséges drónok kommunikációját, ezáltal átvehetik felettük az irányítást, vagy egy biztonságos területen le is szállíthatják azokat.
