Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost a parlamentből

Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost a parlamentből

által K Sandor

Három ülésnapra kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből Forsthoffer Ágnes

Az Országgyűlés elnöke három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost – írta Forsthoffer Ágnes.

A döntés szövege szerint Pócs Jánost rendszeresen elkövetett, jogsértő, a képviselői kötelezettségeket figyelmen kívül hagyó, az Országgyűlés munkáját nem tisztelő és azt rendszeresen zavaró magatartása miatt tiltották ki három ülésnapra. A képviselő a döntést ma reggel átvette, és ellene 8 napon belül kérhet jogorvoslatot a Mentelmi Bizottságtól.

A kitiltás azt jelenti, hogy Pócs János egyáltalán nem léphet be az Országgyűlés és hivatalai épületébe, titkos szavazáson azonban a házelnök által kijelölt helyiségben részt vehet.

A házelnök szerint sajnálatos módon a számos szóbeli figyelmeztetés, illetve szómegvonás után tett írásbeli figyelmeztetés sem érte el a célját.

Pócs János más következtetésre jutott: a Facebookon a hírt megosztó saját posztja alá kommentben azt írta: „Gyorsan terelni próbálják a figyelmet a Fradi fantasztikus győzelméről. Szép volt fiúk!”

Az indoklás szerint az Országgyűlésről szóló törvény értelmében minden képviselő joga és kötelessége, hogy jelen legyen az Országgyűlés ülésein és szavazásain, kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, és elősegítse – de legalábbis ne zavarja – annak eredményes működését.

Ezzel nem összeegyeztethető az ülés menetét figyelmen kívül hagyó magatartás, amelynek során a képviselő az ülésteremben zajló aktuális munkát nem követve ki-be járkál, majd figyelmetlensége miatt zavart keletkeztet és megakasztja az ülés menetét.

A házelnök szerint a képviselő széles repertoárjában hangos bekiabálások, videózás, világító szemüveggel videózás, bingózás, a Ház méltóságát sértő feliratok felmutatása, provokatív céllal könyv- és újságolvasás, rajzolgatás, tárgytól eltérés, valamint a teremből ki-be közlekedés közben a páholyban ülőkkel való hangos beszélgetés szerepeltek.

Példaként említi, hogy Pócs a november 3-i ülésnapon elkésett egy gépi szavazásról, majd az Országgyűlés hangos felháborodását okozva, le nem adott szavazatát némi habozás után utólag, szóban megpróbálta érvényesíteni.

Az indoklás szerint ez a magatartás senkitől nem elfogadható, de különösen egy olyan tapasztalt képviselőtől, aki ötödik ciklusát tölti a parlamentben. Pócsnak tájékozódnia kellett volna az üléstermi kijelzőről, de saját szavazógépe kijelzője és az elnöklő kimondott szavai alapján is világos lehetett volna számára, hogy hol tart a munka, és hogy szavazatát a megfelelő időben nem tudta leadni. „De ő sajnos nem figyelt” – áll a közleményben.

Ezzel az indoklás szerint megvalósította az ülés és az ülésvezető munkájának megzavarását, ráadásul nem először. A házelnök felidézte, hogy visszatérő magatartása kapcsán legutóbb 2026. október 20-án figyelmeztette írásban, bizalmát kifejezve, hogy nem lesz következő alkalom, amikor szankciót lesz kénytelen alkalmazni.

Ezt is kedvelheted