Vége a vénasszonyok nyarának, hamisítatlan őszi idő jön
A szombati nagy eső után a héten ismét szárazabb idő várható, bár nyugaton és délnyugaton hétfőn még esősen indul a reggel. Napközben a csapadék fokozatosan a déli, délnyugati határ felé szorul vissza, délután már csak néhol szemerkélhet az eső.
Hétfőn napközben sokfelé felhős idő lesz, majd délutántól észak, északnyugat felől a legtöbb helyen kiderül az ég. A nappali hőmérséklet 13-18 fok között alakul.
Kedden sok napsütés várható, szerdára pedig egy melegfront felhőzete érkezik északnyugat felől. Ebből néhol a Dunántúlon fordulhat elő kisebb eső, de jelentős mennyiség nem valószínű. Mindkét napon 13-18 fok körül alakul a maximum hőmérséklet, ám mivel többfelé élénk, kedden keleten és északkeleten erős lesz az északnyugati szél, ez ronthatja a hőérzetet.
Ismét erősödik az éjszakai lehűlés: a derült, szélcsendes tájakon – elsősorban északon és északkeleten – újra megjelennek a hajnali fagyok. A leghidegebb szerda hajnalban lesz, amikor a fagyzugokban a -2, -3 fokos fagy sem kizárt.
Mindez azt jelenti, hogy a vénasszonyok nyara a következő napokban már nem tér vissza, hamisítatlan őszi időre van kilátás.
