Tízmilliárd forintos várólista-csökkentési program indul még az idén
Tízmilliárd forintos várólista-csökkentési programot fogadott el a kormány, amely még az idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia – jelentette be a miniszterelnök szombaton Szolnokon, országjárásának állomásán.
A program elsőként azokon a területeken csökkentené a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és térdprotézis-, valamint a szürkehályog-műtéteknél.
A program keretében 10 milliárd forintot fordítanak a kapacitások bővítésére és új orvosi teamek létrehozására. A cél, hogy a beavatkozásokat ne csak a hagyományos munkaidőben végezzék el, hanem szükség esetén éjszaka is. Ha a program eredményes lesz, más területekre is kiterjesztik.
A miniszterelnök felidézte: vállalásuk szerint a járóbeteg-szakellátásban két hónap, a fekvőbeteg-ellátásban pedig hat hónap lenne a maximális várakozási idő. „Ettől ma még messze vagyunk” – mondta. Az egészségügyről szólva közölte azt is, hogy 2027-ben, a Tisza-kormány első teljes évében 500 milliárd forinttal több jut majd az ágazatra, mint 2026-ban.
Csípőprotézis-műtétre április elején még 9602 ember várt Magyarországon hatvan napnál régebb óta. Azóta a számuk növekedett: szeptemberben már 10 607 betegnek lenne szüksége valamikor operációra – derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján lévő szeptember közepi adatokból.
