Nem a Marson készült ez a különös kép – Magyarországon, a Balatonnál
Egy különös felvétel kering az interneten, amely első ránézésre mintha egy másik bolygón, akár a Marson készült volna. A képen látható nyomok azonban nem a marsjáró nyomai, és nem is a NASA honlapjáról származnak.
A fotót egy újságíró kolléga készítette reggel, egy másik felvétel pedig egy videóból származik. A képek valójában Balatonfenyvesen készültek, a Balaton partján.
Ha jobban megfigyeljük a felvételeket, a víz és az élet nyomai is felfedezhetők rajtuk. A hely ismerős lehet sokak számára, akik nyáron a tó partján strandoltak vagy túráztak – most azonban jóval többet kell sétálni ahhoz, hogy az ember elérje a vizet.
A vízügyi szervezet honlapja szerint októberben a Balaton átlagos vízszintje 30 centiméter. A nagy aszály idején, augusztus elején ez az átlagos vízmélység még 54 centiméter volt, azóta fokozatosan csökkent. Már akkor is száz métereket kellett besétálni a déli parti strandokon, hogy a víz valamennyire ellepje az embert.
Balatonfenyvesen a helyzet még összetettebb, mert a kikötő miatt felhalmozódik az iszap, amely nyugati irányba nem tud elterülni.
Az alacsony vízszint azonban nem feltétlenül jelenti a világ végét, és nem jelenti azt sem, hogy a Balaton végleg eltűnik.
