DM: Meglepett minket, milyen széles körű hatást keltett Gryllus Dorka színlelt rosszulléte

DM: Meglepett minket, milyen széles körű hatást keltett Gryllus Dorka színlelt rosszulléte

által K Sandor

A DM szerint meglepő volt, milyen széles körű hatást keltett Gryllus Dorka színlelt rosszulléte

A DM azt közölte, a kampány célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a menopauzára és annak kevésbé ismert kognitív tüneteire, mivel az edukáció hiánya a nőket sokszor nehéz helyzetbe kényszeríti. A vállalatot azt követően kereste meg a sajtó, hogy kiderült: Gryllus Dorka nem lett igazából rosszul az RTL Reggeli című műsorának hétfői adásában, csupán eljátszotta a rosszullétet a „Menopauza megérdemli a megértést” nevű kampány részeként.

A Reggeli adásában a színésznő láthatóan zavartan viselkedett, többször visszakérdezett, remegtek a kezei, leverte a vizet, és egy ponton vizet is kért a műsorvezetőtől. Miután a műsornak nagy visszhangja lett, először a férje nyilatkozott arról, hogy a képernyőn látottak a változókor hatásai voltak, majd Gryllus is megszólalt, és megköszönte az aggódó üzeneteket. A színésznő végül csütörtök délután egy újabb videót tett közzé, amelyben elmondta, hogy a DM felkérésére azért vállalta el a szereplést, hogy megmutassa a menopauza kevésbé ismert tüneteit.

Pénteken az RTL is reagált a történtekre. A csatorna azt írta, Gryllus promóciós szereplése egy fontos társadalmi ügyre kívánta felhívni a figyelmet, a kampány eredeti céljával pedig továbbra is egyetértenek, ugyanakkor látják és értik, hogy a megvalósítás kérdéseket vetett fel, és sokaknak csalódást okozhatott, amiért elnézést kérnek.

A DM szombaton azt írta, rengeteg visszajelzést kaptak a műsor adásba kerülése óta, és látták azt is, hogy sokakat mélyen érintettek a látottak, amit őszintén sajnálnak. A vállalat bízik abban, hogy a mostani érdeklődést és figyelmet ezután a menopauzával kapcsolatos tudás bővítésére és a nők valódi támogatására tudják fordítani, és megköszönték Gryllus Dorkának, hogy kiállt az ügy mellett, és szereplést vállalt egy ilyen fontos, érzékeny téma kapcsán. A következő hetekben több edukációs tartalmat is közzétesznek a honlapjukon és közösségi médiás felületeiken a témával kapcsolatban.

A kampány kreatív koncepcióját, amelynek az RTL is médiapartnere volt, a brit hátterű WPP Media fejlesztette. Az eredeti tervek szerint csak október 18-án, a menopauza világnapján leplezte volna le a színésznő, hogy mi is történt vele az RTL stúdiójában, végül akkora figyelmet kapott az eset, hogy ezt nem várták meg.

Ezt is kedvelheted