Már 2012-ben tudhattak a bicskei gyerekotthonban zajló szexuális bántalmazásról és az eltussolásról
A kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa azt mondta, már 2012-ben ismert volt a bicskei gyerekotthonban zajló szexuális bántalmazás. Hivatala az intézmény munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot abban az évben, és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.
A volt ombudsman szerint a jelentésükben nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni az ügyet, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat. Ugyanakkor jelezte azt is, hogy vizsgálatuk nem a tényállásra vonatkozott, hanem arra, hogy az ügyben eljáró hatóságok – köztük a rendőrség és az ügyészség – megfelelő módon bántak-e a gyerekekkel az általuk 2011-ben indított, majd egy évvel később lezárt nyomozás során.
Elmondta, hogy a súlyos hiányosságokat tartalmazó jelentését többek között Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is eljuttatta, de nem érzékelte, hogy a jelentésnek komolyabb visszhangja lett volna.
A bizottság meghallgatta Klötzl Juditot, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi osztályvezetőjét, Balog Zoltán volt protokollfőnökét, akit Vásárhelyi Jánosnak, a bicskei gyerekotthon egykori igazgatójának 2016-os állami kitüntetéséről kérdeztek. A volt osztályvezető elmondta, hogy az állami kitüntetések és szakmai elismerések adományozása hosszú, többkörös folyamat volt. A Miniszterelnökség kitüntetési osztályának volt jogosultsága arra, hogy rákérdezzen a rendőrségnél, van-e büntetőeljárás folyamatban a kitüntetésre javasolt személlyel szemben. Szerinte Vásárhelyi Jánossal szemben éppen akkor nem volt eljárás.
Klötzl Judit azt is mondta, hogy az előterjesztéseket érdemben elbíráló kitüntetési bizottságnak és az ágazati államtitkárságnak is az lett volna a feladata, hogy kiszűrje a kitüntetésre alkalmatlan személyeket, ez azonban nem történt meg. Hangsúlyozta, hogy bőven volt előtte jelzés arra vonatkozóan, hogy ez az ember nem érdemes a kitüntetésre, és hozzátette, hogy az előterjesztéshez csatolt életútban sem tűnt fel senkinek semmi.
A vizsgálóbizottság a pénteki ülésen arról is döntött, hogy kezdeményezi a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azon nyomozóinak és beosztottainak meghallgatását, akik a 2011-ben elindult, majd egy évvel később lezárt nyomozásban részt vettek. Az ülés után Schummer Orsolya, a bizottság elnöke újságírók előtt azt mondta: bár korábban arról született döntés, hogy a kitüntetési bizottság akkori elnökét, Semjén Zsoltot nem hallgatják meg, reméli, hogy a testület tagjai ezt a döntést az elhangzottak tükrében felülvizsgálják.
A kegyelmi botrány felelőseit feltáró parlamenti bizottság felállítását a Tisza Párt kezdeményezte. A testület célja annak feltárása, hogy a bicskei kegyelmi ügyben hogyan működött a köztársasági elnöki kegyelmi döntés előkészítése, az igazságügyi miniszteri ellenjegyzés, valamint az a politikai és lobbihálózat, amelynek eredményeként Kónya Endre kegyelmet kaphatott.
Novák Katalin 2023-ban köztársasági elnöki kegyelemben részesítette Kónya Endrét, aki ellen Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon igazgatója bűntársaként indult eljárás. Vásárhelyi kiskorú gondozottak szexuális bántalmazásáért nyolc év fegyházbüntetést kapott. Helyettesét, Kónya Endrét 2021-ben három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a bántalmazott gyermekek fenyegetésével és pszichés nyomásgyakorlással próbálta eltussolni a bűncselekményeket.
Magyar Péter miniszterelnök korábban azt állította, hogy Balog Zoltán javasolta kitüntetésre Vásárhelyi Jánost, amit az egykori miniszter is megerősített. Azt írta, hogy abban a tudatban javasolta állami kitüntetésre, hogy őt a szakma elismeri, a helyi közösség támogatja, és vele szemben nincs kizáró ok. Balog szerint a kitüntetési indítvány szakmai és erkölcsi ellenőrzése nem az ő feladata volt, és miniszterként a kilenc lépcsős felterjesztés hetedik szintjén döntött arról. Azt is írta, hogy miután jelzést kapott a bicskei gyermekotthonban gyanakvásra okot adó esetekről, azonnali vizsgálatot kért.
