Vendégeskedéssel tartották kordában a királyok a nemeseket
A középkori uralkodók számára a pénz szinte teljesen eltűnt a kora középkorban, ami megnehezítette a királyi udvartartás fenntartását. A Meroving és Karoling királyok ezért inkább maguk utaztak birodalmukban, nem volt állandó fővárosuk. A helyi nemesek kötelesek voltak ellátni a királyt és kíséretét: szállást, takarmányt és egyéb szolgáltatásokat biztosítani számukra.
Az ellátás mértéke azonban nem volt szabályozva. Ferrières apátja 845-ben arról panaszkodott, hogy Kopasz Károly látogatása után egész télen éheztek a szerzetesek, mert a királyi udvar kiürítette a kolostor raktárait. A német-római császárok politikai fegyverként is használták a vendégeskedést: egy lázadó grófot egyszerűen egy közeli apátságban szálltak meg, és pár hét alatt felették a környék élelmiszerkészletét, így a grófnak esélye sem maradt sereget gyűjteni.
Az érsekek, püspökök és grófok is átvették ezt a szokást. III. Sándor pápa szigorú korlátokat szabott: egy érsek legfeljebb 50 lónak kérhetett ellátást, egy püspök 30 lónak, egy főesperes pedig 7 lónak, és nem kérhették pénzben az ellátmányt.
Földnélküli János angol király volt a rendszer csúcsa: folyamatosan úton volt, gyakran előzetes bejelentés nélkül érkezett azokhoz, akikről fenyegetést sejtett, így felmérhette erődjeiket és seregüket. A Magna Chartában a nemesek kikötötték, hogy azonnali fizetség nélkül nincs ellátás.
A Magyar Királyságban az Árpád-házi uralkodók szintén utazó udvart tartottak. A király ellátásának neve ius descensus volt, ami a főurakra is kiterjedt. Előfordult, hogy a vendégek fegyverrel kényszerítették ki a nagyobb ellátást, vagy mentességgel bíró helyeken szállásolták el magukat. Az Aranybulla kisnemesei ragaszkodtak hozzá, hogy ellenszolgáltatás nélkül senkit ne kelljen elszállásolniuk.
A pénzgazdaság fejlődése ellenére a királyi vendégeskedés nem szűnt meg. I. Erzsébet angol királynő politikai eszközként használta: a nyári hónapokra bezárták a királyi udvart, a nemesek pedig új szárnyakat építettek, hogy méltóképp fogadhassák. Edward Seymour hatalmas báltermet és mesterséges tavat építtetett, tűzijátékkal szórakoztatta a királynőt, ám anyagilag tönkrement. Edward Rookwood rosszabbul járt: miután fogadta a királyi udvart, pápista vádakkal börtönbe került, vagyona a koronára szállt, és adósok börtönében halt meg.
XIV. Lajos francia király radikális újítást vezetett be: nem ő utazott az alattvalókhoz, hanem elvárta, hogy azok jöjjenek Versailles-ba. Aki távol maradt, nem remélhetett előrejutást. A király esti szalonjaiban hetente háromszor szerencsejáték folyt, ahol a nemesek milliókat nyerhettek és veszíthettek. Aki veszített, egy napon belül rendeznie kellett tartozását, különben kegyvesztetté vált. A nemesek vagyonukat kölcsönökből fedezték, bankárok pedig telepedtek meg Versailles-ban. A király végül megmentette a elszegényedett nemeseket, járadékot adott nekik vagy elengedte adósságaikat, ezáltal magához kötve őket. Ezzel a rendszerrel sikerült felszámolni a feudális rendszert Franciaországban.
