Trump átvágta az MI gordiuszi csomóját, átnevezte szuperintelligenciának

Trump átvágta az MI gordiuszi csomóját, átnevezte szuperintelligenciának

által K Sandor

Trump átkeresztelné a mesterséges intelligenciát szuperintelligenciára

Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésében mondott beszédében bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciát ezentúl szuperintelligenciának, röviden SI-nek fogja nevezni. Az elnök szerint ez a kifejezés sokkal pontosabb, mint a mesterséges intelligencia.

A bejelentés szerint az Egyesült Államok minden dokumentumában SI-ként hivatkoznak majd a mesterséges intelligenciára, és Trump reményét fejezte ki, hogy az új terminológiát a világ más részein is átveszik.

A döntést megelőzően a Fehér Ház közvélemény-kutatást végzett az elnök Truth Social közösségi oldalán arról, milyen néven említsék ezután a technológiát. A szavazáson két hasonló jelentésű opció közül lehetett választani: a super intelligence és a superior intelligence kifejezések közül. Más bejegyzésekben az extrém, illetve szélsőséges intelligencia megnevezés is felmerült.

Trump az ENSZ-ben megismételte korábbi álláspontját, miszerint nem szabad lassítani a mesterséges intelligencia fejlesztését. Mint fogalmazott, nem fogja elfojtani valaminek a növekedését, ami nagyobb lesz, mint az ipari forradalom, és az Egyesült Államoknak ezen a területen győznie kell.

Az elnök néhány nappal korábban a Truth Socialön azt írta, hogy új mesterségesintelligencia-tanácsadót kíván kinevezni, valamint egy munkacsoportot is létrehozna Washingtonban.

A washingtoni politikusok szeptember első heteiben szembesültek a szabályozatlan mesterséges intelligencia jelentette kockázatokkal, miután az ágazat fejlesztői egymás után figyelmeztettek arra, hogy a szabályozás hiánya súlyos következményekkel járhat. Vannak azonban szkeptikusok is: a 2008-as pénzügyi válságot előrejelző Steve Eisman szerint az érintett cégek érdeke csupán a pánikkeltés a technológia biztonságával kapcsolatban.

Ezt is kedvelheted