Észak-Korea rakétákat lőtt ki a Japán-tenger felé
Észak-Korea több rakétát lőtt ki szerdán a Japán-tenger felé – jelentette be a dél-koreai hadsereg. A közlemény szerint amerikai és dél-koreai szakértők figyelték a kísérletet, és vizsgálják, hogy pontosan milyen típusú rakétákról van szó.
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt, köztük hiperszonikus rakétát is, és ez már a negyedik ilyen jellegű fegyverindításuk egy hónapon belül.
A mostani kísérletet az amerikai félidős kongresszusi választásokkal egy időben hajtották végre, nem sokkal azután, hogy Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga kizárta a párbeszéd lehetőségét Washingtonnal mindaddig, amíg az Egyesült Államok fel nem hagy az általa ellenségesnek nevezett politikával.
A KCNA észak-koreai hírügynökség szerdai jelentése szerint Kim Dzsongun azt jelentette be, hogy Észak-Koreában készül egy olyan felszerelésű hadihajó, amelyhez hasonló még sehol a világon nem létezik. Kim Dzsongun a hét elején ellátogatott abba az üzembe az ország nyugati tengerpartján, ahol a hajót építik, és elismerését fejezte ki a tervezőknek.
Az észak-koreai vezető szerint olyan ellenséges folyamatok zajlanak a világban, amelyek arra kényszerítik Phenjant, hogy fejlettebb és hatékonyabb fegyverzettel rendelkezzen a tengeren is. Korábban azt mondta, hogy 10 ezer tonnás hadihajók építését tervezik, és terveik szerint azokat atomfegyverrel is felszerelik.
