Tarr: édesapja igazoltan nem volt ügynök

Tarr: édesapja igazoltan nem volt ügynök

által K Sandor

Tarr Zoltán: Édesapám írásos igazolással rendelkezett arról, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet

Tarr Zoltán kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter édesapja, Tarr Kálmán református lelkész neve is szerepel az ügynökaktákban. A miniszter apjáról fennmaradt hatos kartonon a beszervezés alapjánál a „hazafias” megjelölés áll.

A miniszter az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött iratok nyilvánossá tétele után nem sokkal a Facebook-oldalán azt írta, az anyagok között minden bizonnyal elérhetővé válik néhai édesapja iratanyaga is, a nyilvánosságra kerülő dokumentumok azonban nem jelentik azt, hogy édesapja ügynök lett volna.

„Édesapám írásos igazolással is rendelkezett arról, hogy ügynöki tevékenységet nem végzett, a 6-os karton megléte ellenére sem” – fogalmazott Tarr Zoltán.

A miniszter szerint az igazolást az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény keretében felállt I. számú bizottság állította ki 2002. február 27-én. A bizottság határozata alapján édesapja az Etv. 1. paragrafusában meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek tagja nem volt – írta a miniszter.

Az úgynevezett hatos karton előlapján szerepelnek az illető személyes adatai, a foglalkozása és a munkahelye, illetve hogy volt-e katona és párttag. A hátlapon láthatók a beszervezés részletei: hogy az illetőt mikor és milyen alapon szervezték be. Voltak, akik hazafias alapon, meggyőződésből, önként jelentettek, mások anyagi előnyökért, de beszerveztek embereket terhelő, kompromittáló adatok alapján is. A hatos kartonon szerepel az is, hogy meddig volt az illető az állambiztonság nyilvántartásában, milyen minősítést kapott, milyen területen foglalkoztatták, valamint a beszervezést végző operatív tiszt neve és rendfokozata is olvasható.

Ha valakinek volt hatos kartonja, azzal biztosan foglalkozott az állambiztonság, de az illető nem feltétlenül végzett érdemi munkát. Volt, aki nem adott le jelentést vagy használhatatlan információkat közölt, és olyan is, aki ellenállt a beszervezési kísérletnek.

Tarr Zoltán szerdán azt írta, édesapja története a családban ismert volt, arról nem mostanában szerzett tudomást. Utolsó napján is beszéltek erről a témáról, mert édesapját mindig nagyon bántotta a nyilvánosságra nem kerülő információk hiányából fakadó hirtelen ítélkezés, és az, hogy egy embertelen rendszer nem feldolgozott hagyatéka még évtizedekkel később is pusztító lehet, főként gyermekei életében. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a most megnyíló irattár a múlt titkainak feltárásával hosszabb távon elvezethet a megbékéléshez.

„Édesapám esetében a nyilvánosságra kerülő iratok nem szolgáltatnak új információt, és a fent idézett határozat számomra, és remélem, mások számára is a téma lezárását jelenti” – írta Tarr Zoltán.

Tarr Kálmánt a hatos kartonja alapján 1984. március 12-én szervezték be, és a „Kovács Kálmán” fedőnevet kapta. A foglalkoztatás vonala az „egyházi reakció” volt. Tarr minősítése tmb., azaz „titkos megbízott” volt, ami magasabb kategóriának számított az ügynöknél, azt jelentette, hogy a beszervezett elvi meggyőződésből vett részt a szervezetszerű titkos együttműködésben, de kevésbé volt áldozatkész vagy kezdeményező. A kapcsolattartások feljegyzéseinél csak egy 1984-es áprilisi alkalom szerepel, és egy „op. helyzet megvál” feljegyzés. Tarr dossziéján a 07-es kód szerepel, ami a kizárt hálózati személyeket jelölte.

Szerdán történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország: megkezdődött a köznyelvben csak ügynökaktákként emlegetett dokumentumcsomag nyilvánosságra hozatala. A részben most, részben február 25-én megnyitni tervezett aktákban az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szakértői szerint 55-60 ezer név lesz olvasható, azaz szinte mindenki talál majd hálózati személyt a családjában.

Ezt is kedvelheted