Ideje megszüntetni a 7. cikk szerinti eljárást

Ideje megszüntetni a 7. cikk szerinti eljárást

által K Sandor

Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást

Tomas Tobé, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának alelnöke pénteken Budapesten kijelentette: április 12-én a magyarok nagyon világos üzenetet küldtek, hogy új fejezetet kezdjenek Magyarország történetében. A politikus szerint a választáson a demokrácia, a jogállamiság és az nyert, hogy Magyarország visszatérjen Európa szívébe.

Tobé – aki a Tisza Párt képviselőivel egy frakcióban ül – arról beszélt, hogy a kormány gyorsan reformokat indított például a korrupció és a hátrányos megkülönböztetés ellen, valamint hogy az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is teljesen visszatértek. Utóbbi arra utal, hogy a változásokat a tagállami kormányok is elismerték, amikor egyhangúlag megszüntették a feltételességi eljárást.

„Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást” – jelentette ki a frakció nevében. Hozzátette: még mindig hosszú az út, több reformra van szükség, de ettől függetlenül itt az ideje, hogy befejezzék a procedúrát.

A hetedik cikkes eljárást még 2018-ban kezdeményezte az Európai Parlament, de azóta sem előre, sem hátra nem haladt a tagállami miniszterek Tanácsában. Az eljárással bizonyos uniós tagságból fakadó jogokat, például a kormány szavazati jogát függeszthetnék fel, ha a tagállami miniszterek megállapítják az uniós alapértékek megsértését.

Az EP november végi plenáris ülésének napirendjében már meg is jelent egy vita a magyar helyzetről, decemberben szavaznak egy állásfoglalásról. Az EP ebben kérheti az eljárás befejezését, bár a megszüntetés pontos módjáról semmit sem ír az EU kvázialkotmánya.

Lakos Eszter – akit nemrég a néppárti frakció alelnökének választottak – megköszönte a néppárti törekvéseket a folyamat lezárására. Kijelentette: már nem látják veszélyben az uniós alapértékeket.

Az Európai Néppárt „széles többségre fog törekedni az Európa-párti frakciókkal együtt”, hogy véget vessenek az eljárásnak – jelentette ki Tobé. Elmondása szerint a néppártiak mellett a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket szokták ez alatt érteni, szerinte „az alapot itt kellene lefektetni”. Üdvözlik, ha mások is velük szavaznak – válaszolta arra a kérdésre, hogy elsősorban a baloldali frakciókkal törekednének-e kompromisszumra, vagy nyitottak-e a jobboldali együttműködésre is.

Nem tért ki rá, de az állásfoglalás szövegének alapját várhatóan a zöldpárti Tineke Strik alakítja ki. Ezt módosíthatják több lépcsőben – akár az egész szöveg lecserélésével is. A Néppártnak önmagában nincs többsége az EP-ben, de a tőle balra álló frakciókkal igen, ahogy csak a jobbra állókkal is.

Demokráciában élünk, üdvözölik, ha kritizálják a kormányt és akár az uniós döntéseket – mondta Tobé, amikor felvetették az ellenzék kritikáit, köztük a képviselői mandátumok 12 éves korlátozását. „Érdekes végre azt hallani, hogy a Fidesz politikusai a jogállamiságról beszélnek.” A mandátumkorlátozásról tudja, hogy vitatják, de ez nincs a hetedik cikkes eljáráshoz kötve. Ha 16 év után az emberek ilyen nagy arányban változásra szavaztak, személy szerint nem lepődik meg rajta, ha a Tisza-kormány ilyen ötleteket mutat be, hogy megakadályozza olyan politikai elit kialakulását, amely a saját zsebeibe tereli a közjavakat az embereké helyett.

Lakos azzal egészítette ki Tobét: tudják, a mandátumhossz korlátozása „valami speciális”, de a zárt, elit politikusi kör miatt úgy érezték, szükség van rá.

A sajtótájékoztató a néppárti frakció jogi és belügyi kérdésekkel foglalkozó képviselőinek kétnapos látogatását zárta. A rendezvényen a kormány és civil szervezetek képviselőivel együtt konferenciáztak, és a Parlamentbe is ellátogattak.

Az utóbbi években – egy 2024-es szocialista körút budapesti állomását leszámítva – főleg a fideszesek frakciója és pártcsaládja, a Patrióták Európáért volt aktív Budapesten. 2024-ben itt tartotta az európai parlamenti frakciójuk az első kihelyezett ülését, idén márciusban, a választási kampány hajrájában pedig a pártcsaládnak rendeztek nagygyűlést.

Bár korábban volt rá példa, a néppártiak az utóbbi években nem igazán fordultak meg külön Budapesten, különösen 2021-től – amikor a Fidesz a néppárti kizárása elől kilépésbe menekült, de a KDNP maradt – a 2024-es EP-választásokig. Utána az akkori kisebbik kormánypárt sorsáról, illetve a Tisza Párt csatlakozásáról a pártcsalád és a frakció vezetője, Manfred Weber egyeztetett Budapesten 2024 nyarán.

A novemberi is csak egy kisebb szabású rendezvény volt a frakció jogi és belügyi csoportjával a jogállamiságról – hetekkel azelőtt, hogy az EP a hetedik cikkes eljárással foglalkozna. Weber és a Fidesz már nem sokkal az áprilisi választás után arról beszélt, hogy meg kellene tenni a kezdő lépéseket az eljárás megszüntetésére. Az EP-ből múlt héten egy többpárti küldöttség jött Budapestre. Vezetője, a liberális Sophie Wilmès nem volt kritikátlanul elégedett azzal, amit látott, de egy főleg pozitív jelentésre számított, és szerinte az első lépést az EP-nek kell megtennie.

Ezt is kedvelheted