Kolozsvárra tervezték a román királyi család első erdélyi palotáját
1930 őszén hetekig foglalkoztatta a romániai sajtót a királyi titkosszolgálat, a Siguranța erdélyi főnökének ötlete. Eugen Bianu beadványban javasolta a kolozsvári városi tanácsnak, hogy építsenek palotát az uralkodó tiszteletére. Az elképzelés szerint az építkezést közadakozásból valósították volna meg, Bianu maga 50 ezer lejt ajánlott fel erre a célra. Egyes beszámolókban az is megjelent, hogy a palota építési költsége 10 millió lej lenne.
II. Károly nem sokkal korábban lépett trónra, miután magánéleti botrányok sorozata után visszatért Romániába. A harmadik lemondását már elfogadták, de apja halála után mégis visszatért, és átvette a trónt kiskorú fiától, Mihálytól. Ebben politikai támogatás és a közhangulat is segítette, a Mihály nevében uralkodó régenstanács ugyanis nem volt túl népszerű, az ország pedig nehéz gazdasági helyzetben volt.
II. Károly körül komoly kultusz épült ki. Ezzel párhuzamosan bővült a királyi rezidenciák sora is: ekkor épült fel Bukarestben a ma múzeumként szolgáló királyi palota és a II. Károly testvére, Erzsébet számára kialakított Erzsébet-palota is, illetve a hercegnő ekkor vásárolta fel és újította fel a Karátsonyi család Bánlakon található kastélyát. A történelmi Erdély területén a királyi családnak nem volt rezidenciája, bár a szinajai Peleș-kastély, ahol II. Károly is született, csak 50 kilométerre van Brassótól.
Bianu azzal érvelt, hogy Erdély népe ezzel fejezhetné ki a legmegfelelőbben a hódolatát és lojalitását az uralkodó iránt. Javasolta, hogy a kastélyban alakítsanak ki fogadótermeket a különböző nemzeti kisebbségek népművészeti stílusában.
Az Aradi Közlöny 1930. szeptember 3-án azt írta: „A kolozsvári királyi palota felépítésének gondolatát minden erdélyi ember rokonszenvvel kíséri, de tiltakozunk ama hang ellen, amely a kisebbségekre kivetendő büntetéspénzből akarja azt felépíteni”.
Teodor Mihali, Kolozsvár akkori polgármestere jó alkalomnak látta a királyi palota ötletét arra, hogy bevasalja a kormány 20 millió lejes tartozását a város felé. Nyilatkozataiban üdvözölte a javaslatot, sőt, azt mondta, hogy a város önerőből is szívesen megépítené a palotát, amennyiben a király is igényt tart erdélyi rezidenciára, de ennek feltétele, hogy Kolozsvár megkapja a kintlevőségeit a különböző minisztériumoktól.
A napilapok az ősz folyamán vissza-visszatértek a témára. A következő helyszínek merültek fel: a Mikó-kert, a Fellegvár, a Bánffy-palota átalakítása királyi rezidenciává, valamint a Rákóczi úti gyermekmenhely elköltöztetése és az épület átalakítása.
Szeptember 10-én még reményteljes hangnemben számolnak be az újságok a 20 millió lejes államkincstári adósság visszafizetéséről és a királyi palota tervéről, a hónap közepén a polgármester már visszafogottan nyilatkozott és az ügy halasztásáról beszélt, egyre többször felmerült, hogy válságos idők járnak, és inkább a szociális szükségletekre kellene pénzt fordítani, mivel maga a király is takarékosságra int. Október végén a polgármester már egyenesen lemondóan nyilatkozott: „Azok a tervek, amelyek az indítvány megtételének első pillanataiban felmerültek, ma a megvalósulástól sokkal távolabb állanak, mint valaha. Károly király az első pillanattól kezdve távol állott attól, hogy a hatalmas költségeket igénylő királyi kastély építkezésének kérdését felvesse. Minden ezirányú terv tehát, nem egyéb merő találgatásnál. A nép fantáziája gazdag, de Kolozsvár városa – szegény”.
II. Károly többször járt Kolozsváron, de saját palotája végül nem épült a városban, sőt, egy évtizedes uralkodása végére Kolozsvár már nem is tartozott Romániához. Mikó Imre egykori villája ma is áll, a kertjének egy részét a 60-as évektől kezdődően egyetemi bentlakásokkal építették be. A Fellegváron palota helyett a 70-es években szocmodern szálloda épült és a terület most is rendezésre vár. A Bánffy-palotában múzeum működik. A Rákóczi úti villa, az egykori gyermekmenhely pedig ma a Kolozs megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság székhelye.
Azt nem tudni, hogy Eugen Bianut valójában milyen érdekek vezérelték, amikor előállt az országos visszhangot kiváltó javaslattal, mindenesetre az 1930-as évek végén már országos rendőrfőnökké lépett elő. II. Károly lemondatása után utódjának, Mihály királynak is közeli embere maradt, segítette a második világháborús román átállás megszervezésében és 1948-ban vele tartott a száműzetésbe is.
