Magyar Péter szerint azok kérik számon a Lezsák-ügyet, akik soha nem vállaltak felelősséget
Magyar Péter pénteken Facebook-posztban reagált arra, hogy a Fidesz egy nappal korábban politikai felelősségre vonást és miniszterek lemondását kezdte követelni, miután Lezsák Sándor korábbi fideszes képviselő neve tévesen került fel a nyitottaktak.hu adatbázisába.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint informatikai hiba történt: Lezsák nem hálózati személy volt, hanem megfigyelt. A levéltár főigazgatója mellett Magyar Péter is bocsánatot kért csütörtökön az MDF alapítójától.
„Mennyire kell vastag arcbőr ahhoz, hogy a fideszes vergődők kérjék most számon rajtunk valakinek a jó hírét és egy technikai hibát, amiért magam kértem bocsánatot? Azok a bűnözők ordibálnak és uszítanak most, akik közpénz százmilliárdos propagandájuk segítségével próbálták meg éveken keresztül tönkretenni a honfitársaikat aljas, hazug, embertelen módon. Vádoltak, aláztak, fenyegettek és zsaroltak” – írta Magyar, és felsorolta, milyen hazugságokkal támadta őt a Fidesz a kampányban.
Állítása szerint ugyanezt a lejáratást művelték az egész magyar nemzettel. „És mi mégis itt vagyunk, erősebben mint valaha. Ők meg? Minden pert elveszítettek, a választást is elveszítették. Most pedig rettegnek és ordibálnak. De soha, egyetlen egyszer sem vállalták az aljas hazug vádaskodásukért a felelősséget, soha eszükbe nem jutott bocsánatot kérni. Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved” – fogalmazott.
Az ÁBTL főigazgatója csütörtökön részletesen elmagyarázta, miként kerülhetett Lezsák és rajta kívül 163 megfigyelt neve tévesen a nyilvános adatbázisba. Az érintettek adatait azóta eltávolították onnan.
A Fidesz Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lemondását, valamint a nyitottaktak.hu leállítását követeli. Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna fideszes képviselő szerint a kormány és Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott, és az ÁBTL főigazgatójának távozását sürgette. Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, a titkosszolgálattól kapott adatbázis kijavítása után foglalkozik azzal, hogy lemond-e, Lezsák Sándortól pedig személyes levélben kér bocsánatot.
