„Mindent megtettem, amit tudtam” – megszólalt a gyermekeit megölő Lindsay Clancy volt férje
Patrick Clancy először nyilatkozott hosszan arról, ami 2023 januárjában történt: a felesége megfojtotta három gyermeküket, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A férfi a CBS 60 Minutes című műsorában beszélt arról, hogy soha nem kérte tőle a volt felesége, hogy megbocsásson neki, ő mégis megtette, mert úgy érezte, ha nem képes rá, örökre emészteni fogja.
Lindsay és Patrick Clancy Massachusettsben nevelték három gyermeküket: az ötéves Corát, a hároméves Dawsont és a nyolc hónapos Callant. 2023 elején Lindsay arra készült, hogy lassan visszatérjen a munkába, de ezzel egy időben depresszió tüneteit tapasztalta magán. Január 24-én este, amíg a férje elment a vacsorarendelésükért, megfojtotta három gyermeküket, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
Az ügy 2026 nyarán került a bíróság elé, a pár közben elvált. A tárgyalás fő kérdése nem az volt, hogy a nő megölte-e a gyerekeket – ezt ő sem tagadta –, hanem az, hogy milyen elmeállapotban volt a gyilkosságok elkövetésekor. A védelem szerint Clancy szülés utáni depresszióját olyan súlyosan félrekezelték, hogy pszichózis alakult ki nála, és hangok kényszerítették a gyilkosságra. A 12 tagú esküdtszék egy esküdt ellenállása miatt nem tudta felmenteni a nőt, ezért a bíró szeptember elején érvénytelennek nyilvánította az eljárást. Szeptember 29-én tartanak újabb ülést az ügyben.
Patrick Clancy a CBS műsorában azt mondta, akkori tudása szerint mindent megtett, hogy segítsen a feleségének. „A következményekkel minden nap együtt kell élnem, de úgy gondolom, mindent megtettem, amit tudtam” – mondta. A tárgyaláson is tanúskodott, akkor arról beszélt, a felesége odaadó anya volt, aki mindennél jobban szerette a gyerekeit, de nem tudott megküzdeni a szülése után jelentkező mentális problémákkal. 2022 szeptembere és 2023 januárja között több alkalommal kísérte el orvosokhoz, akik számos különböző hatású gyógyszert írtak fel neki, de az állapota nem javult, hanem romlott.
A férfi azt mondta, nem aggódott a gyerekei épségéért, mert a felesége soha nem adta jelét annak, hogy bántani akarná őket. 2023 januárjában ő találta meg a vérző feleségét a hátsó kertben, a gyerekeik testét pedig a házuk alagsorában, és ő hívta ki a mentőket. Az interjúban azt mondta, a segélyhívás lejátszása előtt pánikrohamot kapott, de végül úgy döntött, folytatja a tanúskodást.
Mire a mentők kiértek, Cora és Dawson már meghalt, a 8 hónapos Callant mentőhelikopterrel szállították kórházba. Clancy azt mondta, hitt benne, hogy Callannak van esélye a túlélésre. „Csak egyet adj nekem, csak egy gyereket, és a lehető legjobb életet biztosítanám neki” – emlékezett vissza. Végül négy nap múlva Callant is halottnak nyilvánították. Azóta is beszél a gyerekeihez, és hisz benne, hogy segítséget kap tőlük.
Az ügy nagy visszhangot keltett az Egyesült Államokban. A közösségi médiában sokan azzal vádolták Patrick Clancyt, hogy elhanyagolta a családját, nem vette komolyan a felesége állapotát. Olyan összeesküvés-elméletek is megjelentek, amelyek szerint maga a férfi gyilkolta meg a gyerekeket. Erre semmilyen bizonyíték nincs, a férfi ügyvédje jogi lépéseket jelentett be az ilyen elméleteket terjesztők ellen.
Clancy az interjúban azt mondta, fájdalmas látni az online vitákat, de ami ennél is fontosabb, szerinte ez eltereli a figyelmet a gyermekei örökségéről és a perinatális mentális egészségügyi ellátás bővítésének szükségességéről. A gyerekei halála után öngyilkos gondolatai voltak, végül szakemberek segítségével dolgozta fel a történteket, és a volt feleségének is megbocsátott.
A történtek után Patrick Clancy New Yorkba költözött, ahol megismerkedett Rachel Danisszel, akivel idén áprilisban házasodtak össze. Danis szintén megszólalt a műsorban, és arról beszélt, hogy a tárgyalás kezdete óta ő is támadások kereszttüzébe került. Clancy hozzátette, a meddőségi specialistaként dolgozó Danis sokat segített neki a gyász feldolgozásában, és most azon dolgoznak, hogy saját családot alapítsanak. „Alig várom, hogy beszélhessek majd nekik a testvéreikről” – mondta Clancy, utalva Corára, Dawsonra és Callanra.
