Kutya kötelessége a Médiahatóságnak feltárni a valódi médiatulajdonosokat

Kutya kötelessége a Médiahatóságnak feltárni a valódi médiatulajdonosokat

által K Sandor

Polyák Gábor: A médiahatóságnak fel kell tárnia a valódi médiatulajdonosokat

A parlament Művelődési Bizottsága hétfőn meghallgatta a Médiatanács elnökének és tagjainak jelöltjeit. A bizottság végül valamennyi jelöltet támogatta, így az Országgyűlés várhatóan kedden megválasztja az új testületet.

Polyák Gábort, a Médiatanács elnökjelöltjét korábban az eseti parlamenti bizottság jelölte elnöknek, hétfőn pedig a Művelődési Bizottság előtt is megjelent. A meghallgatáson köszönetet mondott azoknak az újságíróknak, akik az utóbbi időben valós problémákat tártak fel, miközben megőrizték szakmai integritásukat. Köszönetet mondott a magyar civil társadalomnak is, amelynek köszönhetően szerinte a magyar jogállamiság életben maradt az elmúlt években.

A leendő elnök első feladatai között említette az állami hirdetések adatbázisának elkészítését. Kijelentette: a hatóságnak kutya kötelessége kideríteni, hogy kik a magyar médiacégek valódi tulajdonosai, mivel néhány esetben ezt még a legfelkészültebb szakemberek sem tudják megállapítani. Kitért arra is, hogy a médiahatóságnak a piacon történő fúziókat is vizsgálnia kell.

Ambiciózus terve, hogy ötéves ciklusa végére Magyarország minden sajtószabadsággal foglalkozó rangsorban az első helyen legyen a régióban.

Polyák a bizottság előtt kifejtette azt is, hogy a Fidesz-kormány médiapolitikája miatt lépett aktivista szerepkörbe, ezért vállalta 2022-ben, hogy szakmai tanácsadóként segíti az ellenzéki összefogást médiapolitikai kérdésekben.

Polyák jelölését a bizottság ellenzéki tagjai végül nem támogatták, a többség viszont megszavazta.

A Médiatanács tagjaira korábban a parlamenti pártok tehettek javaslatot, közülük mindenkit egyhangúlag támogatott a bizottság. A Médiatanács leendő tagjai:

Bencsik Márta – jogász, újságíró és médiaszabályozási szakember, aki az ORTT-ben, majd az NMHH-ban dolgozott jogi vezetőként. A Tisza Párt jelölte.

Bodrogi Bea Judit – médiajogász, emberi jogi ügyvéd, kutató és oktató, aki a sajtó- és médiaszabadság, az információszabadság, a forrásvédelem, az adatvédelem és az európai médiajog területén dolgozott. A Tisza Párt jelölte.

Nagy Krisztina – jogász, médiapedagógus és egyetemi oktató, korábban az ORTT munkatársaként dolgozott. A Tisza Párt jelölte.

Pindroch Ferenc – televíziós, rádiós és kommunikációs szakember, egyetemi oktató, korábban a TV2-nél és a Hír TV-nél is dolgozott. A KDNP jelölte.

Szabó László – 1999 és 2002 között ifjúsági ügyekért felelős helyettes államtitkárként dolgozott, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót felügyelő kuratórium elnökségi tagja is volt. A Fidesz jelölte.

Tóth Máté – energiajogász, egyetemi oktató. Húsz éve dolgozik ügyvédként, tizenöt éve oktat egyetemeken. A Mi Hazánk jelölte, korábban a párt köztársasági elnöknek is őt jelölte.

Ezt is kedvelheted