Újabb bizonyítékok a torinói lepel középkori eredetéről
A torinói lepel, amelyet sokan Jézus temetkezési ruhájaként azonosítanak, újabb kutatások tárgyát képezte. A legújabb DNS-analízis során a leplen több ember, valamint sárgarépa, dinnye és vörös korall DNS-nyomait is felfedezték. A Live Science jelentése szerint ezek az új felfedezések új megvilágításba helyezik a lepel eredetét és hitelességét.
Érdekes módon a kutatók megfigyelték, hogy a hagyományosan a levanti régióhoz kötött növény- és állatfajok DNS-maradványai teljesen hiányoznak, ami megkérdőjelezi a lepel bibliai kapcsolatait. Továbbá, néhány növényfaj, amelyet a leplen azonosítottak, csak a 16. század után jelent meg az Óvilágban, így a szennyeződés forrása valószínűleg későbbi időszakra datálható. A DNS-analízis egyes nyomai Indiához kötik a lepel eredetét, ami újabb kérdéseket vet fel a tárgy származási helyével kapcsolatban.
A tudományos közösség egyöntetűen arra a következtetésre jutott, hogy a torinói lepel valószínűleg középkori hamisítvány. Története 1354-ig nyúlik vissza, amikor a franciaországi Lirey faluban először említették írásos emlékben. A 4,4 méter hosszú és 1,1 méter széles téglalap alakú vászonon egy halvány emberi kép látható, ami gyakran vérfoltokként van azonosítva.
A lepel korára vonatkozó egyik legerősebb bizonyíték egy 1989-ben végzett szénizotópos vizsgálat, amely azt állította, hogy a lepel 1260 és 1390 között készült, tehát mindenképpen a középkor idejére datálható. Az újabb kutatások során kiderült, hogy az emberi motívum, amely látható a leplen, úgy jött létre, hogy a vásznat egy domborműre fektették.
A kutatók szerint nem áll rendelkezésre bizonyíték arra, hogy a lepel 2000 éves lenne, sem arra, hogy a készítéséhez szükséges többszálas szövőszékek már léteztek volna Európában, Indiában vagy a Levante térségében. 2015-ben Gianni Barcaccia, a Padovai Egyetem professzora megfogalmazta, hogy a lepel Indiában készült, erre pedig a 1978-ban gyűjtött minták genetikai elemzésének eredményei alapján következtettek.
A legfrissebb DNS-elemzések során, amelyeket a bioRxiv preprint szerveren tettek közzé, kiderült, hogy az állati DNS körülbelül 44 százaléka macskákhoz és kutyákhoz tartozott, de csirke, szarvasmarha, kecske, juh, sertés, ló, szarvas és nyúl DNS-nyomait is megtalálták. A növények között dominált a sárgarépa DNS-e, amely a növényi DNS 31 százalékát tette ki, emellett búza, kukorica, rozs, paprika, paradicsom, burgonya, dinnye és uborka is felfedezésre került.
Különösen figyelemre méltó, hogy a leplen talált sárgarépa DNS-e genetikai szempontból hasonlít a 15–16. században Nyugat-Európában termesztett narancssárga sárgarépákra, ami arra utalhat, hogy az szennyeződés viszonylag friss. A mediterrán területre jellemző növények, mint az olívabogyók és gránátalmák azonban hiányoznak a DNS-nyomok közül.
A kutatás eredményei nem ellentmondanak a korábbi kormeghatározási eredményeknek, ám a leplen talált emberi DNS csaknem 40 százaléka indiai eredetű, ami további kérdéseket vet fel a lepel származási helyével kapcsolatban.
