Stipsicz András: Nem az MTA a kutatóintézetek optimális irányító szervezete
Stipsicz András, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat ideiglenes elnöke szerint az Akadémia tagjait nem azzal a céllal választották ki, hogy kutatóintézeteket irányítsanak. „Én magam is az MTA tagja vagyok, és határtalan tisztelet él bennem az Akadémia intézménye és tagjai iránt. Az már más kérdés, hogy vajon az MTA arra lett-e kitalálva, hogy például a matematikai kutatóintézetet irányítsa” – mondta Stipsicz András, akit Tanács Zoltán szeptemberben kért fel a HUN-REN ideiglenes elnöki tisztségének betöltésére. A posztot addig tölti be, amíg a végleges működési forma létrejön, és a később meghirdetendő elnöki pályázat lezárul.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium korábban jelezte, hogy ősszel lecserélik a kutatási hálózat teljes vezetését. Horváth Péter innovációs államtitkár szerint megszakadt a kommunikáció a hálózat és a vezetőség között, amire megoldást kell találni. Tanács Zoltán korábban már javasolta a hálózat akkori elnökének, hogy mondjon le. A HUN-REN Irányító Testülete októberben jelentette be, hogy október 21-ei határidővel távozik posztjáról a HUN-REN akkori elnöke és vezérigazgatója.
Stipsicz szerint az MTA tagjait nem azzal a céllal választották ki, hogy a kutatóintézeteket irányítsák. „Ezért biztos vagyok abban, hogy nem az MTA a kutatóintézetek optimális irányító szervezete” – tette hozzá. Megkerülhetetlen kényszerítő körülménynek nevezte ugyanakkor, hogy a kutatóintézetek ingatlanjainak az MTA a tulajdonosa, emiatt szerinte meg kell találni az egyensúlyt, hogy az Akadémia vezetése kontrollt gyakorolhasson a kutatóintézetek felett, „ha a dolgok félrecsúsznának, de azért ne kelljen a beleegyezésük minden egyes döntéshez”. Ehhez alapvető fontosságúnak nevezte a bizalmat: „a kutatóintézeteknek bízniuk kellene abban, hogy az MTA céljai mögött a jó szándék áll, és az Akadémiának is bíznia kellene a kutatóintézetekben”.
Szóba került a bölcsészeti és társadalomtudományi intézetek lecsatolása a HUN-REN-ről. Az ideiglenes elnök szerint teljesen egyértelmű, hogy a humán tudományok abszolút hátrányos helyzetbe kerültek, amikor az ELTE részeivé váltak, „részben anyagi szempontból, részben pedig azért, mert e kutatóintézetek egy egyetem szervezetében egyszerűen működtethetetlenek. Én már az elcsatolás pillanatában is meg voltam győződve arról, hogy itt nem az átcsoportosítás, hanem az elporlasztás volt a valódi cél.”
Stipsicz András nem tud elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy ezek az intézetek most az ELTE-nél maradjanak. „Én azt szeretném elérni, hogy újra egy ernyő alá kerüljön az összes intézet – minden szempontból ez lenne az előnyösebb. Úgy érzem, pillanatnyilag ez a legvalószínűbb forgatókönyv” – mondta. Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e két párhuzamos kutatóintézet-hálózat létét, azt felelte, elképzelhető, de szerinte „nagyon rossz döntés lenne”, mert sokkal kisebb lenne úgy a tudományos közösség érdekérvényesítő képessége, és könnyen ki lehetne őket játszani egymás ellen. „A tudósoknak tudomásul kell venniük, hogy nem mindig pontosan az történik, amit ők szeretnének, hanem kompromisszumokat kell kötni.”
Az interjúban kitért arra is, hogy jelentős véleménykülönbségek és nézeteltérések vannak az intézetek között például a teljesítményértékelésben és a minőségbiztosításban, mivel a humántudományi kutatók gyakran mondják, hogy a tudományminősítés nemzetközi numerikus értékelési módszereinek alkalmazásával rosszul járnak. Stipsicz András szerint a különböző tudományterületeket nem egymáshoz, hanem a nemzetközi normákhoz kellene mérni, és ha sok idő lenne, akkor az alapjaitól kezdve kellene átalakítani a teljes értékelést, „de szorít az idő”.
Úgy véli, a különböző tudományágak teljesítményét majdnem képtelenség objektíven összehasonlítani, mert mindig rengeteg szubjektív tényező torzítja az értékeléseket, de a minisztériummal igen nehéz szubjektív értékítéletek alapján megállapodni, így szükség lesz számszerűsíthető indikátorokra is. „Én azt várom minden intézettől, hogy nemzetközi összehasonlításban állja meg a helyét. Erre helyezném a hangsúlyt akkor, amikor majd a hálózaton belül a költségvetési források belső elosztásáról döntünk.”
