Akasztófahumor és tegeződés – így élték meg a forradalom napjait Budapesten
A korabeli vicc szerint 1956 októberében Budapest VIII. és IX. kerülete a világ vezető katonai nagyhatalma lett. Vágvölgyi B. András író-rendező és Eörsi László történész négy női hangra komponált dokumentarista hangjátékot készített, amelynek a forradalom és szabadságharc budapesti eseményei adták a kiindulópontját.
Vágvölgyi szerint 1956-ról sokaknak családi történetek jelentik az elsődleges forrásokat, még ha ezek nem is tárgyilagosak. A rádiók mindenütt be voltak kapcsolva, felváltva vagy egymás mellett szóltak a Kossuth és a Szabad Európa adásai, odalent dörgött az utca, a legtöbb lakásba pedig behallatszottak a lövések és az aknavetők hangjai.
Eörsi szerint a fegyverropogás nem volt végig jelen, mert a rövid forradalmi napok alatt hosszabb tűzszünet is beállt. A visszaemlékezésekből tudható, hogy a felfokozott érzelmi állapotban úgy viselkedtek egymással a spontán összeverődött, együtt vonuló vagy vállt vállnak vetve harcoló emberek, mintha régi ismerősök lettek volna.
Vágvölgyi szerint manapság a tegeződés teljesen általános, akkoriban viszont egy átlagos hétköznapon elképzelhetetlen lett volna. A forradalmi szituációban viszont magától értetődőnek és a bajtársiasság velejárójának tekintették a barikádokon harcolók. Eörsi hozzátette: a forradalmárok között célratörőbb volt a kommunikáció, és gyorsabban bontakoztak ki a csoportokon belül a szerelmi kapcsolatok is.
Eörsi elmondta, hogy a forradalomnak jóval kevesebb női résztvevője volt, és az aktívabb alakok között is csekélyebb számban találunk lányokat. A nők olykor fegyveres konfliktusokban álltak helyt, néhányan a munkástanácsokban és az értelmiségi véleményformálók között tűntek fel, leggyakrabban azonban az élelmezésben vagy a sebesültek ellátásában kaptak feladatokat. A politikai folyamatok alakítói közül Kéthly Anna emelhető ki, aki a november 3-án megalakult harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott, de már nem tudott visszatérni a helyére, mert november 1-jén Bécsbe távozott. A megtorlások során hat nőt és 220 férfit végeztek ki.
Vágvölgyi szerint 1956 tavaszán és nyarán a társadalom egyes csoportjaiban elindult egyfajta nyitás Tito Jugoszláviája felé. Kevéssel a forradalom kitörése előtt rendszeresen utaztak magyar területekre, így Zomborra vagy Szabadkára hazai értelmiségiek, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének brosúráival ismerkedjenek, és itt találkozhattak a jugoszláv partizánhadseregre vonatkozó dokumentumokkal is. A partizánhadsereg szörnyű dolgokat művelt: a karintiai Bleiburgban megöltek egy hozzávetőleg 30 ezer fős horvát kontingenst, köztük nőket és gyerekeket is, Temerin és Szenttamás vidékén pedig nagyjából ugyanennyi magyarral végeztek. Ebbe a szervezetbe egészen fiatal lányok is bekerültek, akik úgy nyerhették el parancsnokaik bizalmát, hogy árulónak tekintett férfiakat kellett kivégezniük. Vágvölgyi szerint a jugoszláv partizánhadsereg módszerei hathattak Tóth Ilonkáék csoportjára is, és ezt a fikciós elemet megengedte magának a hangjáték záróepizódjában.
A pesti humor általában jól működik, és úgy tűnik, ez alól a háborús, forradalmi helyzetek sem kivételek – mondta Eörsi. A belövésekre és az ágyúgolyók által átrendezett homlokzatokra utalva közismert volt például az az apróhirdetéseket kifordító szöveg, hogy „Zsukov módra leválasztanám az otthonom”. A forradalmároknak menedéket kínált a kiszolgáltatottság ellen az akasztófahumor. Vágvölgyi felidézte Királyhegyi Pál esetét is, aki a szétlőtt utcán azzal intett le egy orosz harckocsit, hogy „Tankszi!”
Eörsi szerint az ’56-os fiatalok számos szimbólumot és szlogent vettek át az 1848-as ifjúság eszményei közül: ami a reformkorban a haza és haladás jelszava alatt volt összefoglalható, 1848-ban és 1956-ra a szabadság és a függetlenség ideáljává alakult, sok szempontból tehát Petőfiék elképzeléseihez nyúltak vissza az októberi események letéteményesei. Kedvenc filmjei közé sorolta Szomjas György A Nap utcai fiúk és Sándor Pál Szerencsés Dániel című alkotását, valamint Szabó István Apa és Szerelmesfilm, illetve Makk Károly Szerelem című játékfilmjét. 1989-et fontos cezúrának nevezte a dokumentumfilmes feldolgozások szempontjából, mert akkor már kellő távolságban voltunk 1956 eseményeitől.
