Két tahónak is jár a megváltás – ingyenes britpop-esemény az Akvárium Klubban
A streamingre frissen felkerült új Oasis-film, az Oasis: Don’t Look Back in Anger egyik nagy tanulsága, hogy a zenekar sokat látott tagjait is megrázta a 2025-ös visszatérő turnéjuk elsöprően pozitív fogadtatása. A testvérekhez képest meglepően érzelmes lett a film, főleg azzal, hogy az alkotók is sajátos megváltástörténetként értelmezték Liam és Noel kibékülését és a 2009-ben méltatlanul abbahagyott zenekari történet helyreállítását.
Az Oasist övező őrüleletet már az jelezte, hogy a jegyek körüli mizériából 2025-ben a versenyhivatalig eljutó balhé lett, de az is szimbolikus jelenség volt, hogy az angol válogatott himnusza a Wonderwall volt a 2026-os foci-vb-n. Közeli példaként említhető az is, hogy a Liverpool szurkolói a hétvégén Oasis-szövegek átirataival cukkolták a testvérek kedvenc csapatát, a súlyos pénzügyi szabálysértéseket elkövető Manchester Cityt.
Az idén ötletes kampánnyal felvezetett 2027-es Oasis-turnéra már átgondoltabb formában lehetett jegyet venni, de az elképesztő érdeklődés miatt – egy belsős infó szerint 11 millióan regisztráltak a jegyekre – így is sok rajongónak egyelőre álom marad, hogy élőben lássa a zenekart.
A zenekar csúcskorszakához, a kilencvenes évek közepéhez képest még nagyobbnak tűnik tehát a mostani Oasis-láz, és az új dokumentumfilm alapján ez nemcsak a nosztalgia miatt van így, hanem azért is, mert időközben több generáció is felfedezte magának a zenekart. Emiatt is szentelnek ingyenes eseményt az Oasis-jelenségnek és a britpopnak az Akvárium Klubban október 15-én.
Az eseményen nemcsak az Oasis sztorijával és visszatérésével foglalkoznak majd, hanem tágabb kontextusban is értelmezik a britpop korszakot, annak kialakulását és hatását. Ennek oka, hogy a korszak több meghatározó zenekaránál is bőven voltak történések az utóbbi időben. A Blur 2023-ban a Wembley-ben ünnepelte az életművét, majd új albumot adott ki (The Ballad of Darren), végül egy dokumentumfilmmel (To The End) zárta le egy időre a történetét. A Pulp 2022-ben állt újra össze hosszabb szünet után, 2025-ben jött tőlük is egy új lemez (More), és ennél a zenekarnál is egy nemrég megjelent dokumentumfilm (What Do You Do For An Encore?) értelmezte újra az életművet.
Sorolhatók még az újjáéledő britpop előadók – a Supergrass vagy a korábbi The Verve-frontember, Richard Ashcroft is aktívan koncertezik –, illetve azok a zenekarok, amelyek egyszerűen csak mentek tovább a maguk útján (Suede, Manic Street Preachers), vagy amelyeknél most adják ki újra a meghatározó albumot (Elastica). Ezekből a példákból is egyértelműen látszik, hogy a britpopkorszakot és annak hatását most keretezik újra a zenerajongók, és maguk az előadók is.
Britpop témában tehát bőven van miről beszélni. Az eseményen Dömötör Endre zenei újságíró, a Magyar Zene Háza munkatársa, illetve Urbán Dániel, a Bermuda tagja, a korszak alapos ismerője és az Oasis összeállásának egyik tanúja lesz a segítségre. Több ikonikus pillanatot felidéznek majd – Jarvis Cocker seggmutogatása a Brit Awardson vagy az Oasis–Blur háború biztosan téma lesz –, a beszélgetés után pedig tematikus zenékkel készülnek.
Az esemény ingyenes, a biztos bejutáshoz a regisztrációt, azaz egy 0 forintos jegy kiváltását javasolják.
