Eltűnt egy 15 éves lány, aki szombaton szerepelt az X-Faktorban
Eltűntként keresi a rendőrség azt a 15 éves lányt, aki az RTL X-Faktor című műsorának szombat esti adásában szerepelt, és produkciója után sok negatív kommentet kapott a közösségi médiában.
A lány október 11-én, vasárnap tűnt el, azóta a rendőrség eltűnt személyeket nyilvántartó oldalán is szerepel, ügyében a Makói Rendőrkapitányság körözést adott ki. Egyelőre nem tudni, milyen körülmények között tűnt el, és hogy eltűnésének van-e köze a műsorban történtekhez vagy az azt követő negatív kommentekhez.
A versenyző a szombati X-Faktorban a Bruno x Spacc duóból ismert Spaccone Top Tier című dalát adta elő, produkcióját azonban a mentorok többsége, köztük Gáspár Laci, Majka és Solére is hamar leállította arra hivatkozva, hogy a lány túl fiatal egy ilyen trágár dalszöveghez. Egyedül ByeAlex volt nyitottabb a dalra, az előadás kezdetén azt mondta: „Mi, Bruno x Spaccot ad elő? Végre valami jó.”
A zsűritag negatívan fogadta, amikor mentortársai leállították a fiatal lány szereplését, a közönséget pedig álló tapsra szólította fel. Gáspár Laci azt mondta, hogy „szégyen és gáz”, hogy ilyen dal hangzik el egy ilyen fiatal versenyzőtől. ByeAlex ezután vitába szállt a zsűritársaival, mondván: „Nem szégyen, és nem gáz, amit hallgatsz.” Solére hozzátette, hogy Gáspár Laci nem a lányra értette a negatív szavakat, hanem az előadott dalra.
Az ügyben kérdéseket küldtünk a makói rendőrségnek, a műsor mentorainak és az RTL sajtóosztályának is.
Az RTL-nél érdeklődtünk többek közt arról, biztosít-e az RTL pszichológiai támogatást a műsorban szereplő kiskorú versenyzőknek, különösen azoknak, akiket jelentős negatív visszhang ér a szereplésük után, milyen szempontok alapján döntenek arról, hogy egy kiskorú versenyző produkciója és a mentorok arra adott reakciói milyen formában kerüljenek adásba, és mérlegelik-e a lehetséges online bántalmazás kockázatát. Továbbá arról is, hogy figyelemmel kísérik-e a versenyzőket érő negatív kommenteket, és moderálják-e a műsor hivatalos felületein megjelenő, személyeskedő vagy bántalmazó hozzászólásokat, és a történtek fényében tervezik-e felülvizsgálni a kiskorú versenyzők szerepeltetésére, utógondozására és védelmére vonatkozó gyakorlatukat.
Az RTL Magyarország arról tájékoztatta lapunkat, hogy sajnálattal és aggodalommal értesültek a lány eltűnéséről. Mint írták, az X-Faktor produkció a nyári forgatás során állt kapcsolatban a 15 éves versenyzővel, azóta nem történt egyeztetés közöttük.
„Határozottan elítéljük az online sértegetés minden formáját, és arra kérünk mindenkit, hogy tartózkodjon a bántó, rosszindulatú kommentektől, és tanúsítson tiszteletet ebben és a hasonlóan érzékeny helyzetekben egyaránt” – írta az RTL, hozzátéve: bíznak benne, hogy a lány mielőbb, épségben előkerül. „Kérünk mindenkit, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fiatal lány tartózkodási helyéről, haladéktalanul értesítse a rendőrséget!” – tették hozzá.
