Béla Tarr, a legendás magyar filmes elhunyt 70 éves korában
Hírek érkeztek arról, hogy Béla Tarr, a magyar filmművészet kiemelkedő alakja, ma reggel elhunyt, hosszú és súlyos betegség után. A gyászoló család kéri a sajtó és a nyilvánosság megértését, és azt, hogy ezekben a nehéz napokban ne keressék őket nyilatkozatokkal.
Béla Tarr 70 éves korában távozott az élők sorából, de öröksége megkérdőjelezhetetlen. Ő volt a legnagyobb nemzetközi elismerésnek örvendő magyar rendező, aki olyan filmeket alkotott, mint a Satantango és a Werckmeister Harmonies, melyek mára mítoszi státuszt nyertek. 2012-ben vonult vissza a filmezéstől a Mennyek szekere című filmje után, de a művészeti világban továbbra is aktívan szerepet vállalt, installációk létrehozásával és filmes kurzusok oktatásával világszerte.
Nem lehet kétséges a nemzetközi hírneve és a filmművészeti közéletben betöltött pozitív megítélése. Rengeteg filmfesztiválon való részvétele, valamint számos díja mellett, két filmje is szerepel a legjobb 250 film között, amelyet a világhírű Sight & Sound film folyóirat készít tízévente a filmes szakma szereplői és kritikusok véleménye alapján. A Werckmeister Harmonies a 243., míg a Satantango a 78. helyen áll a kritikusok listáján.
Tarr számos elismerésben részesült, köztük a Béla Balázs-díjjal 1983-ban, a Kossuth-díjjal 2003-ban, és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével 2005-ben. 2010-ben a magyar kultúra nagykövetévé választották, 2012-ben pedig a B. Nagy László-díjat kapta a magyar filmes kritikusoktól. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöki tisztét töltötte be, később pedig tiszteletbeli elnök lett. Művészete számos külföldi kitüntetéssel is elismert, többek között a Konrad Wolf-díjjal és a francia Művészeti és Irodalmi Renddel, valamint számos életműdíjat kapott nemzetközi filmes fesztiválokon.
Őszinte és hiteles szemlélet
„Nem tudom megválaszolni, miért folytatom a filmezést egy látszólag értelmetlen világ közepén, harminckét évesen. Csak azt tudom, hogy ha nem tudok filmeket készíteni, ha nem engedik, ha nem kapom meg a bizalmat és a pénzt ehhez, úgy érzem, hogy nem is létezem,” – válaszolta Tarr egy kérdésre a francia Liberation újságnak az 1980-as években.
Béla Tarr 1955-ben született Pécsett. Apja, Tarr Béla idősebb, díszlettervező volt, míg édesanyja, Mari Tarr, színpadi súgóként dolgozott, és a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki. Hajógyári segédként és portásként dolgozott, és néhány évvel a középiskola elvégzése után, 22 évesen készítette el első nagyjátékfilmjét, így ő lett a legfiatalabb elsőfilmes rendező a magyar filmszakma történetében. A Családi Tűzfészek című dokumentum-nagyjátékfilm forgatókönyv nélkül készült, amatőr színészekkel, és egy többgenerációs munkáscsalád mindennapjait mutatta be egy közös lakásban. A forgatás alatt felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is.
„Nem hiszek a hollywoodi filmek őszinteségében vagy hitelességében, csak abban az elképzelésben, hogy a valós embereket őszintén kell ábrázolni az ezüstvásznon,” – mondta Tarr a Filmvilág magazinnak 1981-ben, amikor a Szabadgyalog című második nagyjátékfilmjén dolgozott, amelyben szintén amatőr színészekkel dolgozott és a szocialista társadalom mobilitását, valamint a munkásosztály mindennapjait kutatta. Ezen a filmen találkozott először jövendőbeli feleségével és társ-rendezőjével, Hranitzky Ágnessel, aki az asszisztens rendezője és vágója volt. Tarr még főiskolás volt, amikor elkészítette a Szabadgyalogot.
„Úgy gondolom, hogy egész életemben csak egy megszállottságom volt: nem nyugszom, amíg a karakter személyisége át nem kerül a vászonra. Ebben a tekintetben teljesen lényegtelen, hogy az actor amatőr vagy hivatásos,” – nyilatkozta Tarr a Filmvilágban az 1990-es években.
A következő nagyjátékfilmjében, a Panelkapcsolatban a munkásosztály miliőjét megőrizte, de a színészeket professzionálisokra cserélte: Pogány Judit és Koltai Róbert játszották a házaspárt, akinek nyomorúságos mindennapjait figyelhettük meg hosszú, fekete-fehér jelenetekben. Koltai a Telexnek elmondta, hogy bár Tarr a forgatás során találta ki a helyzeteket, a dialógusokat a színészek improvizálták. A Panelkapcsolat Béla Tarr utolsó dokumentum játékfilmje volt, és bár a negyedik filmje nem tért el a témától, jelentős változás volt az előző szakaszához képest.
A Berényalap még mindig a közösség lakáshiányos drámájára összpontosított, de egyre zártabb, intenzívebb és stilizáltabb lett, utolsósorban pedig színesben készült, olyan színészekkel, mint Temessy Hédi és Székely B. Miklós.
A Berényalap még Tarr által alapított egyesület égisze alatt készült, de a stúdiót végül a magyar állam bezáratta, Tarr és Hranitzky pedig Berlinbe költöztek egy rövid időre. Az 1980-as években Tarr színészként feltűnt két, kollégái által készített filmben: a Kutya éji dalában (rendezte: Bódy Gábor) és a Szörnyek évadjában (rendezte: Jancsó Miklós). Ezt követően készítették azt a filmet, amely szorosan összekapcsolódik a nevével.
Fedezzük fel egymást
A Damnation című 1988-as film hozta össze azt a stábtagot, amely gyakorlatilag meghatározta Béla Tarr filmjeit egészen a visszavonulásáig: Medvigy Gábor kontrasztos fekete-fehér képei, Víg Mihály zenéje, és Krasznahorkai László prózája, valamint a melankolikus és nyomasztó atmoszféra, az állandóan zuhogó eső, a reménytelen sorsok, és a semmibe loholó tájak.
„Egy reggel, a húsvétkor, csörgött a telefon, és egy ismeretlen hang azt mondta, hogy két napja olvasta a Satantangot, és úgy gondolja, hogy filmet tudna belőle készíteni. Megkérdezte, hogy beleegyezek-e, hogy filmet készítsenek belőle. Azt válaszoltam, hogy beleegyezem, és mivel ez így van, akkor ismerkedjünk meg,” – emlékezett vissza Krasznahorkai László a Filmvilágban 1988-ban arról, hogyan találkoztak és hogyan kezdődött az együttműködésük, először a Damnation, majd a Satantango kapcsán.
Az a hangulat, amely először a Damnationban megjelent, a magyar és talán a világ filmművészetének valóban monumentális alkotása lett: a hét és fél órás Satantango. Krasznahorkai regénye alapján készült, három év alatt forgatták, hosszú snittekből áll, ez a páratlan mozióriás, hosszú, ismétlődő jeleneteivel, kegyetlen humorával és apokaliptikus légkörével bemutatja, hogyan bomlik meg egy kicsiny közösség, amikor egy messziről jött csaló áldozatává válik. A Satantango nézése bátorságpróbának tűnhet, amíg meg nem nézi az ember – lehetőleg moziban.
2000-ben a Werckmeister Harmonies, Krasznahorkai A rezisztencia melankóliájának regénye alapján, Cannes-ban debütált a hivatalos versenyen kívül, a Directors’ Fortnight szekcióban. A másfél órás film tömörebb, fantasztikusabb és monumentálisabb lett a Satantangónál, különösen a hosszú, erőszakos menetelési jelenettel. Ez volt az első alkalom, hogy Tarr felesége a stáblista alapján társ-rendezőként jelent meg. A Werckmeister Harmonies a filmfesztivál fődíját nyerte meg abban az évben, amikor Hajdu Szabolcs, Fliegauf Benedek és Mundruczó Kornél fiatal filmesek is elismerést kaptak.
Tarr egyetlen külföldi filmjét a Werckmeister Harmonies után készítette. A Londoni ember, Georges Simenon regénye alapján készült, Tilda Swinton közreműködésével, többek között Korzikában forgatták. Ez az egyik kevés magyar film, amely a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában debütált. Nemzetközi háttere ellenére Tarr legkevésbé észlelt, legritkábban vetített és legkevésbé kiemelt filmjévé vált. Egy évvel később már arról beszélt, hogy készít még egy filmet a világ végéről, majd visszavonul a filmezéstől.
A világ vége
A világ végét a Mennyek szekere című film ábrázolta, amely egy reménytelenséggel és kiszámíthatatlansággal telített, véglegesen befejezett világ krónikája, amelyben a kutak kiszáradnak, a fények kialszanak, az emberi kapcsolatok megszűnnek, és a végén csak a sötétség marad. Tarr több-kevesebb mértékben betartotta az ígéretét, és bár később rövid filmeket és installációkat készített osztrák és holland kiállításokra, többé nem készített másik nagyjátékfilmet. Bármennyiszer is kérdezték külföldön és itthon, Tarr mindig azt mondta, hogy mindent mondott, amit valaha is mondani akart.
A nagyjátékfilmek készítése után politikai szempontból is aktívan részt vett a szakmában. Kritikát fogalmazott meg többek között Andy Vajna filmügyi biztos kinevezésével és a Magyar Filmalap működésével kapcsolatban, bár nem ítélte el az állami támogatást kapó filmeseket, de megjegyezte, hogy sosem kérne „tőlük” pénzt.
„A gőzöst mindenki elgázolja, aki az útjában áll,” – mondta röviddel azután, hogy a kormány lebontotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 2025-ben beszédet mondott a Pride megnyitóján, egy olyan rendezvényen, amelyet a kormány betiltott.
A 2020-as években Tarr közreműködésével a Magyar Filmalap több filmjét újította fel, amelyeket világszerte filmfesztiválokon és mozikban vetítettek, és több munkája nemzetközi kiadásokban is megvásárolható. 2023-ban megkapta az Európai Filmakadémia Életműdíját. 2025 februárjában a 44. Magyar Filmkritikai Díjat kapta, amely hosszú szünet után tért vissza, és novemberben Budapest díszpolgárává választották.
„A film még mindig a hetedik művészet, és része a magyar kultúrának, ezért a hatalmon lévő kormánynak kötelessége támogatni azt, és segíteni a normális munkakörülmények megteremtését,” – mondta a Filmkritikai Díj átvételekor a Klubrádiónak.
Élete végén Tarr számos magyar filmes rendezőt támogatott, gyakran executive producerként feltűnve a stáblistákon. Részt vett az Árni és a Minden csillag (Every Star) című nagyjátékfilmek, valamint az Élő kövek (Living Stones) című rövidfilm készítésében. Ő volt az alapító és oktató a FreeSZFE-n, amelyet azután hoztak létre, hogy a korábbi egyeteme modellváltáson esett át. Utolsó szereplése a magyar zenész Beton.Hofi dalának videoklipjében volt, melyet Jancsó Jákob Ladányi rendezett, aki az Élő köveket is rendezte.
Ha gyors, pontos és pártatlan híreket szeretne Magyarországról és a magyarokról, iratkozzon fel a Telex angol nyelvű hírlevelére!
Forrás: telex.hu/english/2026/01/06/tarr-bela-has-died
