Willem Dafoe milliárdos hajómágnást alakít Az ünnepelt című filmben
Magyarországon is bemutatkozott Miguel Ángel Jiménez filmje, Az ünnepelt, amely Panos Karnezis azonos című regényéből készült. A történet főhőse a Willem Dafoe által alakított Marcos Timoleon, akiben nem nehéz felismerni Arisztotelész Onasszisz görög hajómágnás alakját.
A film nyitánya szerint Marcos 18 éves fia repülőgép-szerencsétlenségben meghal. 1975-re a gyász a családja, vagyona és saját öröksége feletti megszállott kontrollmániává alakul. Ekkor rendezi meg 25 éves lánya, Sofia születésnapi buliját a magánszigetén, ahová gazdag barátok, politikai kapcsolatok és különböző élősködők érkeznek.
A lánya párválasztása áll a középpontban
A fényűző ünneplés mögött hamar kiderül, hogy Marcosnak egészen más tervei vannak. A fiú halála után Sofia maradt az egyetlen gyerek, akin keresztül biztosíthatja a család és a vagyon jövőjét, ezért különösen érdekli, hogy kihez fog hozzámenni. Nem örül annak, hogy a lánya egyre közelebb kerül Ian Forsterhez, a fiatal angol íróhoz, aki éppen Marcos életrajzán dolgozik.
Dafoe uralja a filmet
A film legnagyobb erőssége és egyben legnagyobb problémája is Dafoe: annyira uralja az egészet, hogy amikor nincs a képernyőn, rögtön érezni lehet a hiányát. Marcos nem az a milliárdos, akinek folyamatosan ordítania kell ahhoz, hogy mindenki féljen tőle. Olyan ember, aki egész életében hozzászokott ahhoz, hogy senki nem mond neki nemet. Egy pillantással le tud zárni egy beszélgetést, egy ártatlannak tűnő félmondattal pedig képes teljesen megváltoztatni a hangulatot.
A színész a film magyarországi bemutatója előtt interjút adott, amiben többek között arról is beszélt, hogy nem készült külön a szerepre, mert a gazdag emberekről és az oligarchákról szóló történeteket nem bírná a gyomra.
Az érzelmi mélység hiányzik
A film éppen ott a leggyengébb, ahol Marcos karakterénél mélyebbre kellene ásnia. Az eredeti regény a férfi egész életét bemutatja, a film viszont szinte mindent lehánt erről, hogy egyetlen születésnapi ünnepségre koncentráljon. Ennek van előnye, mert klausztrofóbabb és feszesebb lesz tőle a történet, de közben Marcosból is eltűnik egy csomó minden, ami segítene megérteni, hogyan vált ilyenné.
A film központi ötlete ugyanakkor izgalmas: adott egy elképesztően gazdag és befolyásos férfi, aki egész életében megszerezhetett és irányíthatott szinte mindent, aztán rá kellett jönnie, hogy a saját halandóságával szemben a pénze teljesen értéktelen. A fia halála ezt különösen kegyetlenül mutatta meg neki, ezért most a lánya jövőjét akarja ugyanazzal a módszerrel kontrollálni, amivel korábban az üzleti birodalmát irányította. Csakhogy ennek az érzelmi súlya nem mindig érződik.
A látvány és a zene pótolja a hiányt
Sofia hosszú ideig főszereplőnek tűnik, különösen az Iannel kialakuló kapcsolata miatt, miközben valójában Marcos mozgatja a történetet. Amikor pedig kiderül, mire készül a családfő, a film rejtélyének jelentős része eltűnik, és vele együtt a történet lendülete is. A színészgárdával nincs probléma: Vic Carmen Sonne jól működik a mindenható apja árnyékából kitörni próbáló Sofiaként, Emma Suárez pedig Marcos válófélben lévő feleségeként kapott érdekes szerepet. Christos Stergioglou a családfő régi barátját és orvosát alakítja, Joe Cole pedig kellően bizonytalan tényezőként mozog a család környékén.
Amit a történetben nem mindig tud megoldani a film, azt látványban nagyrészt pótolja. A Korfun forgatott mediterrán külsők, az athéni stúdióban felépített elegáns belsők és a hetvenes évek fényűző partijai néha már szándékosan valószerűtlenül szépek. Gris Jordana operatőr képei pontosan azt az érzést adják vissza, hogy ezek az emberek egy saját szabályok szerint működő világban élnek, amit annyi pénz vesz körül, hogy szinte már elszakadt a valóságtól. Ehhez sokat hozzátesz Alexandros Livitsanos és Prins Obi zenéje is, ami görög motívumokat kever a hetvenes évek lüktető partijainak hangzásával.
Portré egy magányos milliárdosról
Az ünnepelt végül sokkal jobban működik egy rettenetesen gazdag, rettenetesen hatalmas és rettenetesen magányos férfi portréjaként, mint családi drámaként. A film azt szeretné, ha érdekelne minket, milyen következményekkel jár Marcos megszállott kontrollja a körülötte lévőkre, de ehhez túlságosan távol tartja tőlünk a szereplőit. Ettől még nehéz levenni róla a szemünket, csakhogy a szépség és a hangulat nem elég egy jó filmhez.
Az ünnepelt csütörtök óta látható a magyar mozikban.
