Javuló infrastruktúra, mélyülő káosz: a Fidesz 16 éve a klasszikus zenében
A kultúra élő és érzékeny szövetét leginkább egy kiszámítható környezet biztosítja, amely a klasszikus zene esetében különösen bonyolult feladat. Az elmúlt tizenhat év tükrében látható, hogy a Fidesz terjeszkedése nem csupán a politikai élet színpadán történt, hanem a kultúra terén is, amely már bőven 2010 előtt megkezdődött. Az első Orbán-kormány alatt a fikció és valóság határvonalán egy új Nemzeti Színház épült, miközben Európa egyik legkiválóbb koncerthelyszíne, a Művészetek Palotája (Müpa) is megvalósult. Az itt megtelepedő multinacionális cégek révén elindult a szponzorációs folyamat, amely a klasszikus zenét is alaposan érintette.
A kultúrtao-rendszer 2008-as bevezetése alapjaiban változtatta meg a színházak és zenekarok finanszírozási struktúráját, amelynek köszönhetően cégek társasági adóját irányíthatták a kultúra területére. Ez a kormányzati modell kezdetben tompította a 2008-as gazdasági válság hatásait, viszont idővel a szponzorációra való támaszkodás következtében az állami és önkormányzati támogatások fokozatosan visszaszorultak.
Döntő fontosságú a kapcsolatok építése
A Tao-rendszer elindulásakor rendelkezésre álló 5,5 milliárd forint közpénz már 2016-ra 18,6 milliárdra nőtt, miközben a rendszer átalakult, és hozzáférhetővé vált a sportszervezetek számára is. A kultúrába érkező milliárdok vonzására azonban sok esetben alkalmatlan menedzsment került a színfalak mögé. Részben emiatt alakult ki a nem kívánt feldupott sereg, ahol a szponzoráció ellenőrizhetetlen mértékben terjedt el, végül pedig a tao megszüntetése után a szektor egy újabb zűrzavarnak nézhetett elébe. Miközben a rendszer 2018-as eltörlése a kultúrára nézve végső soron hátrányosan hatott, a látványsportok továbbra is tárt karokkal fogadták a támogatást.
A zenei élet jövője kérdéses
A kultúrtao bezárásának következményeként a kormány által ígért átmeneti rendszer nem hozott megoldásokat a kialakult káoszra, és számos zenekar és produkció képtelen volt talpon maradni, különösen azok, akik frissen alakultak vagy transzformálódtak, és nem rendelkeztek erősebb alapokkal. Az új pályázati rendszer állandóan változó feltételei miatt a művészet függetlensége a politikai döntések függvénye lett. Az eddig jól működő szponzoráció teljesen megszűnt, ami újraértelmezte a finanszírozás jövőjét – az állami cégek egyedüli kivételeként.
Oktatási hiányosságok
A zenei oktatás helyzetét a Kodály-módszer országában sem könnyű értékelni. Elviekben a magyar zeneoktatás kezdete az óvodában van, ahol minden gyereknek hangszeres foglalkozás során kellene találkoznia a zenével. A valóság azonban azt mutatja, hogy a diákok sok esetben nem kapják meg a szükséges támogatást az iskolai keretek között. Ikonikus példákat találunk arra, hogy az iskolai programok hiánya miatt a gyerekek gyakran szó szerint elmaradnak a zenei fejlődésüktől. Az időhiány és a terheltség megakadályozza őket abban, hogy a zenét komolyan vegyék, miközben a közoktatás zeneoktatása a legjobb esetben is felületes marad.
Változások a tehetségek körül
Napjainkban a zenetanárok, akik az igazi kincsek közvetítői lennének, egyre kevesebbet keresnek, sőt sokan másodlagos vagy harmadlagos munkahelyeken dolgoznak, hogy megélhetésüket biztosítani tudják. Így nehezen tudják a zeneoktatásra összpontosítani figyelmüket. A vidéki együttesek tovább szenvednek a munkaerőhiánytól, mivel a zenészeknek más munkahelyeket is vállalniuk kell annak érdekében, hogy megéljenek. Ez az életforma nem kedvez a tehetségek fejlődésének, hiszen az előadásokra és a felkészülésekre szánt idő minimalizálódik.
A jövő bizonytalansága
A Fidesz-kormány alatt a Zeneakadémia rendkívüli felújítása ellenére egyre kevesebb hazai növendék tanul. A nemzetközi színtéren pedig nincsenek olyan modellértékű karrierek, amelyek például irányt mutathatnának a fiatalok számára. Az utóbbi tizenhat év alatt nem születtek olyan reformok, amelyek valóban változtatni kívántak volna ezen a helyzeten, inkább a meglévő problémák továbbra is a szőnyeg alatt maradtak.
Az épületek mögött, mint a MÜPA és a Zeneakadémia, jól látható a művészeti élet összetettsége, de a hangsúly mindvégig a tehetség és a minőség biztosításán kellene hogy legyen. Sokan reméljük, hogy a jövőben sikerül olyan rendszereket kialakítani, amelyek nemcsak a klasszikus zenei produkciók minőségét, hanem a zenei élet jövőjét is fenntartható módon biztosítják.
