Michelangelo nem szeretett festeni, mégis ő festette a Sixtus-kápolna freskóit
Az emberek többsége, amikor Rómában jár, nem hagyja ki a Vatikán meglátogatását, főleg a Sixtus-kápolna miatt, ahol Michelangelo legendás freskója virít a plafonon. Az ikonikus műalkotást kicsit más megvilágításba helyezi, ha tudjuk, hogy Michelangelo számára egy merő nyűg volt az elkészítése, és valójában sosem érezte közel magához a festészetet. Arra, hogy Michelangelo érdeklődése inkább a rajz és szobrászkodás felé húzott, több jel is utal.
Korábban is volt már arra példa, hogy a művész egy-egy rajza rengeteg pénzért kelt el, idén február elején azonban még ezekhez képest is nagy szám volt, amikor egy 10×12 centi méretű, vörös krétával készült, női lábról készült rajza 27,2 millió dollárért kelt el egy aukción. Előzetesen a szakértők azt várták, hogy 1,5–2 millió dollárig megy majd el a licit az árverésen.
Mindez nemcsak az összeg miatt, de azért is különleges volt, mert felhívta a figyelmet a Sixtus-kápolna freskóihoz készült, viszonylag kevés számban fennmaradt tanulmányrajzokra. A témában jártas szakértők úgy vélik, hogy a vázlat a líbiai Szibülla alakjának tanulmánya lehet, a jósnő pedig a Sixtus-kápolna mennyezetén is látható. Az 1508 és 1512 között festett freskónál egyébként 50 darab vázlat maradt fenn.
A ma már hatalmas pénzeket érő rajzok és festmények elkészítése egyébként már a reneszánsz korban is jó üzletet jelentettek a festő számára, és nagyjából ez is volt a nehéz természetű művész fő motivációja a munka elvállalására. De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis ezt még megelőzte Michelangelo vitája a pápával. 1506-ban ugyanis II. Gyula pápa leállította Michelangelo munkáját a Szent Péter bazilikába szánt pápai síremléken, és a síremlékre szánt pénzt inkább a bazilika felújítására fordította.
Michelangelo erre nem reagált jól: bezárta műhelyét, a segédeinek pedig megparancsolta, hogy adják el a műhely teljes berendezését, ezzel otthagyott 90 szekérnyi márványt, majd felháborodottan még Rómát is elhagyta. A Szent Péter bazilika felújítása azonban nem várhatott, így 1508-ban Gyula pápa és közvetítője, Francesco Alidosi bíboros 500 dukátos fizetséggel és a Sixtus-kápolna kifestésére szóló szerződés ígéretével tudta visszacsábítani Michelangelót Rómába.
A sértődött művész elfogadta a megbízást, de később folyamatosan panaszkodott az új feladata miatt. Apjának egy levelében például arról írt, hogy „a festészet nem az én mesterségem”, sőt, egyenesen a pápának is azt mondta, hogy a festészet nem az ő művészete. A szobrászat iránti lelkesedésén és a Sixtus-kápolna miatt érzett neheztelésén túl Michelangelo a freskófestést rendkívül megerőltető, gyötrelmes munkának találta, és egy levelében így írt róla: „Golyvám lett ettől a kínzástól. A gyomrom összenyomódott az állam alatt, a szakállam az ég felé mutat, az agyam egy koporsóban zúzódott össze, a mellem úgy csavarodik, mint egy hárfáé. Az ecsetem, amely állandóan felettem van, festéket permetez, így az arcom finom talajt képez az ürüléknek! A festményem halott, én pedig nem vagyok jó helyen, nem vagyok festő.”
A művész önéletrajzából kiderül, hogy korábban, nagyjából 1490 körül még Domenico Ghirlandaio festő műhelyét is otthagyta, hogy helyette Lorenzo de’ Medici művészpártoló firenzei szobrászkertjében képezze magát. Michelangelo később még tréfásan azt is mondta, hogy valójában ő már csecsemőként szobrásszá vált, mivel a dajkája kőfaragók lánya volt, és az ő anyatején nevelkedett.
Hiába aratott nagy sikert Michelangelo freskója, a művész így sem érezte magában a vágyat, hogy fessen. Később, 1534-ben VII. Kelemen pápa újra megbízta őt az Utolsó ítélet című kép megfestésével a Sixtus-kápolna oltárfalán, Michelangelo azonban csak Kelemen halála után vállalta el a munkát. Ezt is csak az után, hogy Kelemen utódja, III. Pál pápa kinevezte a Vatikáni Palota főépítészének, szobrászának és festőjének.
Michelangelo állandó küzdelme az ellen, hogy festőként tekintsenek rá, beteljesült, és 1563-ban a firenzei művészek akadémiájának mesterévé nevezték ki, aminek a legfontosabb célja a rajzolás és a tervezés oktatása volt, amik mind a szobrászat, az építészet és a festészet alapvető készségei.
