Nagy Ervin: újraosztják az 1,3 milliárdos erdélyi kulturális támogatást

Nagy Ervin: újraosztják az 1,3 milliárdos erdélyi kulturális támogatást

által K Sandor

Nagy Ervin Kolozsváron megígérte, hogy újraosztanak 1,3 milliárd forintnyi kulturális támogatást Erdélyben

Szemléletváltás, finanszírozási reform és kapcsolatépítés jellemzi ezután az új kultúrpolitikai irányt Nagy Ervin kulturális államtitkár és Mattyasovszky-Zsolnay Bence, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) újonnan kinevezett alelnöke szerint. A két vezető szombaton a kolozsvári Planetáriumban vett részt közönségtalálkozón, ahol az új irányvonal részleteit ismertették.

Elhangzott, hogy az NKA pályázati kiírásainak többsége nem tesz majd különbséget a magyarországi és a határon túli pályázók között, sőt határon túli kulturális szakembereknek is helyet kell kapniuk az NKA különböző szakmai kollégiumaiban. Az átvilágításokat illetően, bár tart még a támogatások felhasználásának elszámolása, Erdélyből jelenleg 1,3 milliárd forintnyi összeg visszafizetése van folyamatban, amelyet az NKA átláthatóbb feltételek alapján oszt majd újra.

A magyarországi és a romániai magyar kulturális szféra organikus egységének megteremtését tűzték ki célul, ami szerintük meghaladja és újragondolja a korábbi „kézből etetős” viszonyt. Szeretnék kiegyenlíteni ezt a játékmezőt, és egy, az eddigi visszaéléseket ellensúlyozó szabályrendszert kiépíteni, ami visszaállíthatja a társadalom kulturális támogatásokba vetett bizalmát.

A kulturális döntéshozóknak közvetlen kapcsolatban kell maradniuk az alkotókkal, intézményekkel és kulturális közösségekkel – ezt erősítendő kolozsvári látogatásukon külön találkozón is részt vettek a romániai magyar kulturális élet szereplőivel, hogy közvetlenül szembesülhessenek az erdélyi erőviszonyokkal.

Mattyasovszky-Zsolnay Bence elmondta, nem kell senkinek attól tartania, hogy a valóságos kulturális tevékenységre kevesebb forrás jutna, mint amennyi eddig jutott. Nagy Ervin ehhez hozzátette, csupán igazságosabb lesz az elosztás, és a hozzáférés teljesítményalapú lesz, ugyanis a politikai bizalmi rendszerek helyett szakmai alapokra kell helyezni a kulturális finanszírozást.

A kultúrához való hozzáférést alapjognak tekintik, ezért a kulturális lehetőségeket nemcsak a nagyvárosokban és a szűkebb értelmiségi rétegek számára kell biztosítani. „Én azt szeretném, hogy bárhol születik egy gyermek Magyarországon vagy Erdélyben, az első lépés az, hogy ha kultúrával találkozik akár közművelődésben, akár filmben, akár színházban, olyan lehetőségei legyenek, amitől nem szenved hátrányt” – fogalmazott Nagy Ervin.

A korábbi politikai döntések miatt jelentős különbségek alakultak ki az egyes közösségek és intézmények lehetőségei között, ezért az új kultúrpolitika egyik feladatának tekintik az elhanyagolt közösségek revitalizációját. „Azok, akik le lettek térdeltetve, ki lettek véreztetve, de még valahogy az utolsó levegőket veszik, azoknak jobb lesz. Akik pedig tíz éven keresztül háromszor annyi pénzt kaptak, a közös teherviselés nevében, most moderáltabban lesznek fizetve” – fogalmazott az államtitkár.

Korábban Kollai István, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkára és Tarr Zoltán, a tárca minisztere is járt Kolozsváron, akik a fentiekkel egybehangzóan elmondták, a kormány nem felülről diktáló gyámként, hanem felelős partnerként kíván együttműködni a helyi közösségekkel, ahol a kizárólagos politikai kliensrendszer helyett a szakmai átláthatóság és a kölcsönös autonómia jelenti az új nemzetpolitika alapját. Ahogy korábban is hangsúlyozták, nem ideológiai monopóliumokat és hűbéri láncokat akarnak építeni, hanem a valós közösségi igényekhez akarják eljuttatni a forrásokat.

Ezt is kedvelheted