Az Artemis II Úttörő Küldetése: Az Emberiség Új Határai az Űrben
Sikerrel útnak indult az Artemis II, amely nem csupán a Hold körüli utazást célozza meg, hanem a későbbi, emberrel végrehajtott holdraszállás előkészítését is. Ez a küldetés az emberi űrrepülés történetének eddigi legsokoldalúbb és legmerészebb vállalkozása, ami négy űrhajós részvételével zajlik majd, akik tíz napot töltenek a világűrben. Az űrhajósok megkerülik a Holdat, elrepülve annak túlsó oldala mellett, majd visszatérnek a Földre, miközben folyamatosan tesztelik az Orion kapszula életfenntartó rendszereit, valamint más létfontosságú berendezéseket. E küldetés során ugyanakkor nem terveznek Hold körüli pályára állítást vagy leszállást.
A Space Launch System (SLS) rakéta hatalmas mérete és teljesítménye figyelemre méltó. Az indítómotorok begyújtása után a rakéta gyorsan elérte a szuperszonikus sebességet, és sikeresen túljutott a Max Q-n, amely az aerodinamikai terhelés legmagasabb szintje repülés közben. Ezután a gyorsítórakéták üzemanyaga elégett, és visszahullott a Földre, egészen pontosan az Atlanti-óceánba.
A főhajtómű-leállás, amely a misszió szempontjából létfontosságú, szintén zavartalanul zajlott. Ekkor Christina Koch, Reid Wiseman, Victor Glover, és Jeremy Hansen átlépték a Kármán-vonalat, amely a Föld légkörének és az űrnek a határvonalát jelenti. Miután pályára álltak, az Orion napelemszárnyai kinyíltak, amelyek egyenként 7 méter hosszúak és összesen 5000 napelemmel rendelkeznek, biztosítva az űrhajósok számára a szükséges energiát.
Bár az űrhajósok elindulása nem volt probléma mentes, a rakéta repülésmegszakító rendszerében észleltek egy hibát, amely az Egyesült Államok Űrhaderejének felelősségi körébe tartozik. Ez a rendszer önmegsemmisítő funkcióval bír, amely vészhelyzet esetén aktiválódik, ha a rakéta irányt változtatna a pályájától. Az ilyen rendszerek használata elterjedt a modern rakétákban, és a NASA egy újabb megoldást alkalmazott, amely az űrsiklóprogram idejéből származik.
A NASA emellett problémás hőmérsékleti értékeket is észlelt a rakéta mentőrakéta-rendszerének akkumulátorán. Kiderült, hogy a műszerezési probléma nem befolyásolja az indítást. A küldetés alapvető célja a tartós holdi jelenlét kialakítása, amelyhez a Reid Wiseman vezette csapat felkészíti a terepet a NASA 1972 utáni első emberes holdraszállásához.
A csapat tagjai között szerepel Victor J. Glover, aki az első színes bőrű ember, aki a Holdra jut; Christina H. Koch, aki az első nő, aki a Hold körüli pályára áll; és Jeremy Hansen, aki a kanadai küldetéspecialista és egyben vadászpilóta is. Az űrruhák, amelyeket viselnek, akár hat napon át is képesek megőrizni az űrhajósok életét vészhelyzet esetén, biztosítva számukra a levegőt, az élelmet, az ivóvizet és a hulladékkezelést is. E rendszerek működését egy hatnapos időkeretre optimalizálták.
A NASA Artemis-programjában 61 ország, köztük a kanadai, európai, japán és az Egyesült Arab Emírségek űrügynökségei is részt vesznek, emellett számos magánvállalat, mint a Boeing, a SpaceX, a Lockheed Martin, és a Puli Space Technologies is hozzájárul a projekthez. Az első Artemis-misszió, amely 2022-ben zajlott, egy személyzet nélküli tesztrepülés volt, amely célja a NASA SLS hordozórakétájának és az Orion űrhajónak a tesztelése volt.
A következő tervezett indítás 2026 februárjára esett, azonban üzemanyag-szivárgás miatt ezt el kellett halasztani. A NASA több hiba esetén is jelezte, hogy az Artemis III már biztosan nem fog embereket juttatni a Holdra, a tervek szerint 2027-ben indul, de már nem a Hold felé, hanem egy közeli pályán tervezett randevút és dokkolást hajtanak végre a fejlődés alatt álló kereskedelmi holdkompok bármelyikével.
