Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy Györgyöt hivatali visszaélés gyanújával
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét, valamint további hat embert – írja a HVG az Országos Rendőr-főkapitányság válasza alapján.
A rendőrség a lapnak azt közölte, hogy a tavasszal indult nyomozás során a Magyar Nemzeti Banktól és az Erste Banktól is beszereztek dokumentumokat, majd kedden hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a jegybank volt elnökét. Mind a hét személyt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg, majd mindegyikük házában házkutatást tartottak, illetve adatokat mentettek le a mobil eszközeikről. Az ügy vizsgálata tovább folyik a gyanúsítottak szerepének teljeskörű tisztázása érdekében.
Az ügy előzménye, hogy Simor András korábbi jegybankelnök a választás után arról beszélt az ATV-ben, hogy a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi felügyeletért felelős akkori alelnöke nyomást gyakorolt az Erste Bankra, hogy távolítsák el őt a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Állítása szerint 2023 decemberében behívták az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját, Jelasity Radovánt az MNB-be, leültették egy ablaktalan, szűk szobában, és az egyik alelnök közölte vele, hogy ameddig Simor az Erste Bank bécsi felügyelőbizottságának tagja, addig a bankfelügyelet „rendkívül szigorúan és nagyon kellemetlenül” fog eljárni az Erste Bank Magyarországgal.
Simor végül néhány héttel később magától lemondott, és szerinte csak azért nem tettek feljelentést, mert nem tudták volna bizonyítani az esetet. Az MNB mostani vezetése az interjú után vizsgálatot indított az ügyben, majd feljelentést tett.
Matolcsy egy szeptemberi videójában úgy reagált, hogy ő nem volt jelen olyan megbeszélésen, ahol megfenyegették volna az Erste Bank magyarországi vezérigazgatóját, senkit nem biztatott ilyen megbeszélésre, és nem is tudja elképzelni, hogy az ő vezetése alatt az MNB-nél ilyesmi előfordulhatott volna.
„Simor Andrásnak az osztrák Erstében betöltött tisztségével összefüggő döntésekre nekem nincs és nem is volt ráhatásom. Személyesen nem ismerem” – reagált Simor áprilisi interjújára Kandrács Csaba, az MNB korábbi felügyeleti alelnöke, aki szerint az Erste Bankkal és az összes többi magyarországi bankkal kiegyensúlyozott, korrekt szakmai kapcsolata volt, rendszeresek voltak az intézményi vezetőkkel való szakmai találkozók. „Felügyeleti munkámat minden esetben a jogszabályokkal összhangban, azokat betartva, a vonatkozó szakmai sztenderdeknek megfelelően végeztem” – tette hozzá Kandrács, akinek 2025 október elején ért véget az alelnöki megbízatása.
„Az Erste az elmúlt időszakban több alkalommal volt kitéve hátrányos, esetenként jogszerűség tekintetében megkérdőjelezhető bánásmódnak. Ha a konkrét ügyben vizsgálat indul, az Erste rendelkezésre áll” – válaszolta áprilisban az osztrák bank magyar leányvállalata.
