B. Szabó János: Az urak elárulták a népet?
Ugyan több hasonlóan súlyos csapás érte a mohácsi csatán kívül is Magyarországot, valamiért mégis ez a történelmi emlékezet egyik legmélyebben húzódó traumája – mondta B. Szabó János történész a Buksó legújabb epizódjában. A nemzeti emlékezet a 19. században született meg, és 1848 után a társadalom kétségkívül Mohácsot tette meg a nemzeti balsors előképének.
„A tatárjárás nagyon régen volt, meg az ország tulajdonképpen kiheverte. A korábbi katasztrófák az ország területét nem érintették – tehát Várna vagy Rigómező –, ráadásul ott volt mindig Hunyadi, aki pozitívba fordította ezeket a történeteket az utókor emlékezetében. Aztán amikor már bekövetkezett Trianon is, akkor pedig már teljesen tudatosan, kultúrpolitikai szinten hangolták össze a történelmi emlékezetet, és lett Trianon előképe Mohács, mert Mohács után volt újrakezdés és országegyesítés” – mondta a történész.
A szocializmus kori közbeszéd újabb olvasatot talált a mohácsi csata értelmezésére. „Az urak elárulták a népet és romlásba vitték az országot. Igen, ez egy olyan séma volt, amit újra és újra felmutattak és levezették a magyar történelem katasztrófáit. A második világháborúnál, az első világháborúnál és Mohácsnál is sikerült megkonstruálni ezt a képet” – mondta B. Szabó János.
A történettudomány legfrissebb kutatási eredményei bizonyos pontokon szembe mennek a korábbi értelmezésekkel. „Az, hogy az Oszmán Birodalom erőfölénye volt a döntő oka a kudarcnak, azt már a 450. évforduló környékén megállapította a magyar történelemtudomány. Ami azóta változott, az az, hogy kirajzolódott: a középkor végén a Magyar Királyság Mohácsnál egy nagyon komoly katonai erőfeszítést tett, hogy megvédelmezze magát. Ez a korabeli Európában egy kiemelkedően nagy és jól felszerelt hadsereg volt” – mondta a történész.
Az elmúlt tíz évben radikális változás állt be a Jagelló-korszak kutatásában is. „Belülről a kormányzati szervek munkáját ismerve nincs szó arról, hogy ez egy összeomlott, működésképtelen állam lett volna, még akkor sem, ha az utolsó öt évben sok politikai turbulencia volt. Ez elsősorban a feladatnak, a kihívásnak a reménytelensége okán alakult ki: mindenki a megoldást kereste a politikai életben” – mondta.
Szapolyai János szándékos késlekedése a legismertebb tévhitek közé tartozik. „Ha valakin már ötszáz évvel ezelőtt politikai karaktergyilkosságot követtek el a politikai ellenfelei, és aztán ezt tanítják az iskolában négyszáz éven keresztül, akkor ezeket a képzeteket nagyon nehéz kigyomlálni. A megdöbbentő felfedezés az volt, hogy ezt már háromszáz éve is lehetett volna tudni, hiszen a levéltárakban ott voltak ezek a dokumentumok, csak éppen senki nem nézte meg őket” – mondta B. Szabó János.
Arra a felvetésre, hogy magára hagyta-e a Nyugat a magyarokat, a történész középutas állásponton van. „Nyilván érkezhetett volna, tudunk is róla, hogy elküldték ezeket a pénzeket; tudunk olyan pénzről, ami későn érkezett meg. A keresztény európai közösség elvben mindig támogatta azokat a hatalmakat, amelyek Európa peremén nem keresztény hatalmakkal szemben vették fel a harcot. De Európa belső konfliktusai – jelen esetben a Habsburg-Valois konfliktus – olyan mértékben lekötötték az erőforrásokat, hogy segíteni jószerivel csak az tudott, aki ebbe nem bonyolódott bele” – mondta.
A történész szerint a Nyugat mint absztrakt fogalom problémás. „Nem Franciaország, nem Anglia, nem Spanyolország, nem Németország, hanem a Nyugat, mintha a Nyugatnak lenne kormánya, mintha a Nyugatnak lennének döntéshozói. Egyrészt absztrakció, másrészt meg, hogy cselekedni kellene nekik, de ilyen cselekvő a történeti valóságban sosem volt. A középkorban a Magyar Királyság a Nyugat része volt” – tette hozzá.
