Isten a Mélységben
Fabiny Tamás evangélikus püspök gondolatai arra emlékeztetnek minket, hogy Isten nem csupán a magasságban, hanem a mélységben is jelen van. Az emberi sorsok, a szenvedés és a kiszolgáltatottság mélyéről tekinthetünk felé, különösen a Szőlő utcai fiatalokéval példázva. Karácsony napján fontos észben tartanunk, hogy Jézus nem fényes palotában, hanem trágyás jászolban született, és ez különösen emlékezetessé válik, amikor a társadalom peremére szorultak sorsa a felszínre kerül.
Krasznahorkai László, mielőtt elnyerte volna a Nobel-díjat, egy Stockholmban tartott beszédében az újfajta angyalokról számolt be, akiknek már nincsen szárnyuk, de akik a mélyben küzdő emberek között járnak. Ezek az „utcai ruhában” megjelenő angyalok csöndesen figyelnek ránk, és bár nem szólnak, a tekintetükben arra kérnek minket, hogy nézzünk a szemükbe, és adjunk át nekik valamilyen üzenetet.
Az új angyalok, akikkel Krasznahorkai érvelése szerint találkozhatunk, némának tűnnek, de a valódi angyali lényeg nem a szárnyakban rejlik. Ahogyan József Attila és mások is fogalmazták, az angyalok emberi természetet öltöttek magukra, védtelenek és elfeledettek, és napjainkban az áldozatok hangját képviselik. Krasznahorkai szavaival élve: nem értünk, hanem miattunk szenvednek.
Az a kép, ahogyan Krasznahorkai egy berlini U-Bahn állomásán egy hajléktalan életét ábrázolja, az emberi mélység sötét oldalára világít rá. A közönség felháborodik a klóbach szembesülve a valósággal, miközben a törvény betartása és a rend védelme a rendőröket is cselekvésre készteti. Az ilyen helyzetekben válik nyilvánvalóvá, hogy az áldozatok, akiket a társadalom elutasít, valójában csak az emberi méltóságot keresik.
Nem a magasság, hanem a mélység az, ami Isten jelenlétét valósággal megerősíti. Isten nem csupán egy magasan ülő hatalom, hanem azok iránti szeretetteljes figyelemmel van, akik a társadalom peremén élnek. Isten gyermekének születése a trágyás jászolban világosan utal arra, hogy az isteni jelenlét a legsötétebb pillanatokban is érzékelhető, és azokhoz az emberekhez eljut, akiket a világ elfelejtett.
Krasznahorkai kérdései éles kritikát fogalmaznak meg, amikor az emberi méltóságról beszél, hogy az emberi történelem mivé vált. Láthatjuk, hogy a jelenlegi társadalmi viszonyokban hol szenved a legjobban az ember, és milyen könnyen lecsúszhat a megvetett helyekre. A mélységbe érve, a kiszolgáltatottak sorsa megmutatja nekünk, hogy mit jelent valójában az emberi lét.
Mindezek tükrében Krisztus sorsa, aki földi életét a legnagyobb megalázással töltötte, arra emlékeztet, hogy ő az elhagyatott és a szenvedő emberek állandó társává kíván válni. A főkapu helyett Isten a hátsó ajtón keresztül érkezik, és ezzel szembesíti a társadalmi hatalmakat. A lázadó angyal, aki a mélységben énekel, arra figyelmeztet minket, hogy Isten nem csupán a magasságban van, hanem a nyomorban, a szenvedés mélységében is.
Krasznahorkai hangsúlyozza, hogy a mélységben élők nem szorulnak felfelé a magasságba, mert ott mégiscsak megtalálják Istent. A Jézus születésével megjelenő remény reménye, hogy a legnagyobb szenvedés közepette is ott áll velünk. Az a hír, hogy „Isten dicsősége a mélységben rejlik”, egy olyan üzenetet hordoz, ami talán mindenki számára érthető és megható, akik valaha találkoztak azzal a mélységgel, amit a világ rajtuk keresztül megélt.
Ez az üzenet nem egyszerűen az ünnepekről szól, hanem egy mélyebb kapcsolatról, amelyet a szenvedéssel és annak átalakító erejével tapasztalhatunk meg. Ezért szükség van arra, hogy lássa a világ, az emberek hosszú történetébe, amelyre a munka és az áldozat állandó küzdelme irányul.
Tehát végső soron a mélység bizonyos értelemben a remény forrásává válik, ahol találkozhatunk az isteni szeretettel, amit a hiten keresztül tapasztalhatunk. Kérjük, lássuk meg, hogy minden mélységben, minden elhagyatottságban, ott vannak azok a szárny nélküli angyalok, akik megtestesítik az emberek közötti közelséget, empátiát és irgalmat.
Forrás: telex.hu/velemeny/2025/12/24/fabiny-tamas-karacsony-iras-isten-melyseg-szolo-utca
