Orbán Anita minisztériuma szerint sikerült tisztázni a félreértéseket Ukrajnával
Orbán Anita külügyminiszter az ENSZ-héten több alkalommal találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit – írta a Külügyminisztérium egy Facebook-posztban, amelyben a New Yorkban zajló ENSZ Közgyűlés fejleményeiről számolnak be.
A külügyminiszter folyamatosan tartja a kapcsolatot az ukrán miniszterelnök-helyettessel a kárpátaljai magyar közösség jogait érintő kérdésekben, amelyekkel kapcsolatban további fejlemény októberben várható – közölték. Hozzátették, hogy Magyarország nyitott az új regionális együttműködésekre, de pontosan látni akarják azok célját, működését és azt, milyen hozzáadott értéket jelentenek Magyarországnak.
A közleményben arról is írnak, hogy az Egyesült Államokkal intenzíven egyeztetnek, egyebek mellett energiabiztonsági kérdésekről is. Napirenden vannak a Magyarországra vonatkozó szankciók is, amelyek alól korábban egy évre kaptunk mentességet, de már dolgoznak azon, hogy az amerikaiak ezt meghosszabbítsák.
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij nemrég bejelentette egy regionális szövetség, a Kárpáti Nyolcak elindulását, és közölte, hogy ebben Magyarország is részt vesz. Rövidesen azonban kiderült, hogy ez nincs így, amiről Magyar Péter egy kommentet is írt az ukrán külügyminiszter bejegyzése alá.
