Ufóészlelések tehetik vonzóvá a kolozsvári Hója-erdőt

Ufóészlelések tehetik vonzóvá a kolozsvári Hója-erdőt

által K Sandor

Ufóészlelések és legendák övezik a kolozsvári Hója-erdőt

A kolozsvári Hója-erdő a paranormális turizmus egyik kedvelt célpontja, amelyet misztikus eltűnések legendái és természetfeletti jelenlétről szóló beszámolók öveznek. A helyiek népszerű kirándulóhelyéből az ötvenes évek után vált a kísérteties helyek kedvelőinek látványosságává, mára pedig népszerűsége már-már a Drakula-kastélyéval vetekszik.

A 295 hektáros erdő Kolozsvár nyugati részén, a Törökvágás nevű hágón található. Területének egy része Natura 2000-es természetvédelmi terület, népszerűsége azonban elsősorban nem a biodiverzitásának köszönhető. A tölgyfaerdőt a BBC is a világ „legkísértettebb” helyei közé sorolta, a Guardian pedig hosszan cikkezett arról, hogy miért nevezik az „erdélyi Bermuda-háromszögnek”.

Egy biológus felvételei indították el a sort

Elsőként Alexandru Sift biológus foglalkozott az ottani vélt paranormális jelenségek vizsgálatával. Az ötvenes években rögzítette tapasztalatait kamerával, ezeken a felvételeken megmagyarázhatatlan fény-árnyék jelenségeket, azonosíthatatlan formákat észlelt. Halála után dokumentumarchívuma megsemmisült, a megmaradt fényképek azonban máig referenciapontként szolgálnak a paranormális jelenségek kedvelői körében.

Az erdő 1968-ban került a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor Emil Barnea katonai technikus elmondása szerint egy azonosítatlan repülő tárgyat fényképezett le a fák felett, miközben párjával sétált az erdőben. Barnea egy „zajtalan, folyamatosan mozgásban lévő, fémes fényt árasztó objektumként” írta le a látottakat. A felvétel elindította az erdő iránti, azóta is fennálló nemzetközi érdeklődést.

Szkepszis és tudományos vizsgálatok

A tudományos körök szkeptikusan fogadták az esetet. A kolozsvári csillagvizsgáló igazgatója szerint a képek meteorológiai ballonokat ábrázoltak, vagy egyszerű csalásról volt szó. Ugyanakkor több független szakértő – köztük fotósok, laboratóriumi elemzők és a Kolozsvári Egyetem technikusai – vizsgálta a negatívokat, és mindannyian arra a következtetésre jutottak, hogy semmilyen manipulációra utaló nyom nincs a képeken. Az 1977-es acapulcói nemzetközi ufókonferencián bemutatott felvételeket akkor a világ legélesebb, legértelmezhetőbb ufófelvételei közé sorolták.

Adrian Pătruț, a Babeș–Bolyai Egyetem vegyészprofesszora 1995-ben kiadott, Fenomenele de la pădurea Hoia Baciu című könyvében tudományos hátterű, több évtizedes helyszíni kutatást mutat be. Megállapítja, hogy a jelenségek véletlenszerűek, ezért statisztikai elemzésük nem lehetséges, és bár egyes megnyilvánulások hasonlítanak az ufóként emlegetett jelenségekre, általában nem mutatják az ufológiai fenomenológia specifikus vonásait.

A Kerek-tisztás és a tudományos magyarázatok

Az erdő egyik kiemelten „kísértett” része a Kerek-tisztás (Poiana Rotundă), egy kopár rész az erdő közepén, ahol az eredeti ufófelvételek is készültek 1968-ban. Sokan már a létét és formáját is természetellenes jelenségként definiálják, párhuzamot vélve felfedezni az ufóleszállásokkal azonosított gabonakörökkel. Erre azonban tudományos magyarázat van: egy ökológiai jelenségről van szó, a talajösszetétel, a mikroklíma és a talajvízszint magyarázza a fák hiányát.

A Skeptoid elemzése szerint semmi bizonyíték nincs paranormális jelenségekre az erdőben. A turisták által tapasztalt telefon- és kamerazavarok valószínűleg gyenge térerőből, akkumulátorhibákból vagy környezeti tényezőkből adódnak. A hely paranormális hírneve inkább a média, a helyi turizmus és a misztikus történetek által felerősített folklór következménye. Nincs dokumentált bizonyíték természetfeletti jelenlétre, minden állítólagos furcsaság magyarázható természetes, pszichológiai vagy környezeti okokkal. Az egyik legmeghatározóbb pszichológiai tényező a pareidolia, amikor az emberi agy ismerős mintákat lát bele véletlenszerű formákba vagy zajokba.

Környezetvédelmi aggályok

A Hója-erdő környezetvédelmi helyzete napjainkban rendezetlen és konfliktusos. Bár a kolozsvári civilek és szakértők évek óta kérik az egész terület védetté nyilvánítását, ez mindeddig nem történt meg, miközben az erdőt fakitermelés, ingatlanfejlesztések és közlekedési infrastruktúra is veszélyezteti. A legutóbbi vita egy kéthektáros tarvágás miatt robbant ki, amelyet a hatóságok jogszerű, előre tervezett erdőgazdálkodási munkaként írtak le, a civilek és a szakértők azonban megkérdőjelezték a szükségességét. A civilek továbbra is sürgetik a Hója védett területté nyilvánítását, a fakitermelés szigorúbb ellenőrzését, valamint azt, hogy a közelbe tervezett körgyűrű és az új építkezések ne veszélyeztessék tovább az erdő ökológiai és közösségi funkcióit.

Ezt is kedvelheted