A NER a helyi vállalkozóktól is elvette a Fertő tavat
„A legfontosabb, hogy az embereknek jövő nyáron visszaadjuk a Fertő tavat” – mondta Hallerné Nagy Anikó, Sopron országgyűlési képviselője pénteken a soproni Liszt-központban. A politikus Szemerey Samuval, az Építészeti és Magasépítési Beruházásokért felelős államtitkárral együtt mintegy kétszáz érdeklődő helyinek mutatta be, mi a kormány szándéka a félbehagyott, lebetonozott Fertő-parttal.
„A NER nemcsak a strandolóktól vette el a tavat, hanem a helyi vállalkozóktól a megélhetésüket is, miközben a beruházás kizárólag a saját üzleti érdekeiket szolgálta” – hangsúlyozta Hallerné Nagy Anikó. A konkrét terveket Tima Zoltán építész, a KÖZTI vezető tervezője mutatta be, aki az eredeti, a Fidesz-kormány által indított terveket is jegyezte.
A tervező elmondása szerint a Fertő magyar oldalán negyven hektárnyi terület rendelkezik szárazföldi adottságokkal, amelynek nagy része a kotrás során kihordott iszap. Az újratervezés során alapvető kérdés, hogy a beruházó be akarja-e engedni a turistákat. A fertőrákosi öböl partját három részre osztották: a középső az egykori strand területe, az északi oldalon a kikötő, ahol hiányzik a közműkapcsolat, a déli részen pedig vitorláskikötő létesül.
A strand újjáépítése és megnyitása a legfontosabb – ez többször elhangzott a fórumon. Az átmeneti tervekben fogadótér, parkoló, biotó, sportlehetőségek, öltözők, vizesblokk és vendéglátó egységek szerepelnek. A területre felújított út vezet majd, mellette 350 parkolót alakítanak ki. A tervező szerint több tartalmat akarnak, mint ami 2017 előtt volt, de nem sokkal többet. A beépítettség csökkent, a zöldfelület 75 százalékos.
Szemerey Samu államtitkár előadásából kiderült: mindez átmeneti megoldás. A partra vezető bekötőút bővítése már elkezdődött, de jövő év őszénél előbb nem készül el. A patak partját rendbe teszik, kerékpárút épül, a közműveket cserélik. Az államtitkár szerint a nagyobb beruházás 2028-ban indulhat, addig egy ideiglenes, úgynevezett POP-Up strand nyílik 2027 nyarán. Új tervpályázatot is kiírnak a teljes terület felújítására.
A fórum résztvevői kérdezhettek: kiderült, a terület nem lesz lezárva, de az üzemeltetési kérdések és a belépőjegyek ára még nyitott. Rodics Katalin kutatóbiológus, a Greenpeace szakembere figyelmeztetett, hogy a fejlesztési terület a nemzeti parkhoz tartozik, ahol a természet védelme az elsődleges. A finanszírozásról szólva Hallerné Nagy Anikó ígérte: mindent elkövetnek, hogy a program finanszírozható legyen.
Hallerné Nagy Anikó kedden a parlamentben is felhívta a figyelmet a Fertőre. Elmondta: a 2018-ban megindult fejlesztés luxusszállodát, apartmanházakat, lebetonozott sportpályákat és parkolókat akart megvalósítani a világörökségi védelem alatt álló tó partján. A nádtetős cölöpházak tulajdonosainak saját költségükön kellett lebontaniuk, kártalanítást nem kaptak. Mintegy negyven hektárnyi nádast irtottak ki, a strand területét lebetonozták, a partot kerítéssel zárták el. A Greenpeace természetkárosítás miatt perelt, a Kúria kimondta: a beruházónak kell bizonyítania, hogy tevékenysége nem károsítja a természetet.
A képviselő szerint a fejlesztésekre eddig több mint 12 milliárd forint közpénz ment el kézzelfogható eredmény nélkül. A projekt első, mintegy 9 milliárd forintos szakaszát 2020-ban a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte el. A Fidesz-kormány 2022-ben leállította a munkálatokat. 2025-ben Barcza Attila miniszteri biztos bejelentette, hogy újratervezik a beruházást. A civilek júniusban levágták a partot lezáró kerítés lakatját és bevonultak az egykori strand területére.
