Kibertámadás érte az orosz vészjelző alkalmazást, hamis nukleáris riasztásokat küldhettek a lakosoknak
Oroszország azt állította, hogy vasárnap este meghekkelték a vészjelző alkalmazásukat, és a lakosok hamis riasztásokat kaptak. Az ukrajnai téves riasztások után pár órával az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma bejelentette, hogy alkalmazásukat „tömeges kibertámadás” érte, amelynek során hamis információkat küldtek a nyilvánosságnak.
Az ukrán hírügynökség az Atesh ukrán partizáncsoportra hivatkozva azt írta, hogy a hekkertámadás során Oroszországot érintő nukleáris fenyegetésről szóló üzeneteket küldtek ki a lakosoknak. A hamis üzenetben az állt, hogy ukrán támadó drónokra szerelt nukleáris robbanófejeket indítottak Oroszország minden régiója ellen. A lakosokat egyúttal arra kérték, hogy sürgősen halmozzanak fel három hétre elegendő élelmiszert, és rejtőzzenek el.
Ukrajnában korábban szólaltak meg a szirénák, a hamis riasztásokban nukleáris és vegyi támadásra, valamint utcai harcok veszélyére figyelmeztettek. Ezeket egy órával később törölték.
Egy későbbi közleményben az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma azt közölte, hogy a szakemberek továbbra is dolgoznak az alkalmazás normalizálásán, de a feltörés nem érintette az ország teljes riasztórendszerét. Álláspontjuk szerint a lakosokat több csatornán keresztül, többek között szirénák és hangszórók, szöveges üzenetek, valamint tévé- és rádióadások útján tájékoztatják a riasztásokról, és az alkalmazás csak egy kiegészítő szolgáltatás, amely nem érinti a közterületi riasztórendszert.
