A Ryanair jövőre emelné a repülőjegyek árát az üzemanyagköltségek miatt
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúja jelentősen megemelte az üzemanyagárakat, ami miatt a Ryanair jövőre kénytelen lesz ideiglenesen befagyasztani a dolgozói bérét, és emelni a repülőjegyek árát – közölte a légitársaság.
Az ír Ryanair Holding, Európa legnagyobb diszkont légitársaságának féléves nyeresége 15 százalékkal csökkent, amit a vállalat az emelkedő üzemanyagárakkal magyarázott. Michael O’Leary vezérigazgató szerint az üzemanyagárak várhatóan 2027-ben is magasak maradnak, hacsak nem rendeződik gyorsan az iráni konfliktus.
A vállalat által előre nem fedezett repülőgép-üzemanyag ára az év első felében a duplájára, hordónként csaknem 130 dollárra emelkedett. A működési költségek 10 százalékkal, 7,69 milliárd euróra nőttek a cég pénzügyi beszámolójának összefoglalója szerint. A Ryanair közlése szerint az üzemanyagköltségei rövid távon várhatóan 2 milliárd euróval lesznek magasabbak, így elkerülhetetlen lesz a repülőjegyárak emelése.
O’Leary szerint legalább 20 százalékos áremelés fedezné az üzemanyagköltségeket, és bár nem hiszi, hogy ezt valóban el fogják érni, arra számít, hogy 2027-ben az összes európai légitársaság emelni fogja az árait.
Az áremelés mellett a légitársaság más költségcsökkentő intézkedéseket is mérlegel. Fontolóra veszi többek között a bérek befagyasztását, amire azután lesz lehetősége, hogy áprilisban lejárnak a szakszervezetekkel kötött többéves bérmegállapodások. A társaság azt is bejelentette, hogy fokozottabban fogja alkalmazni a mesterséges intelligenciát a háttérirodai és támogató funkciók területén.
