Trump: év végén leáll az Izraelnek szánt 4 milliárd dolláros támogatás

Trump: év végén leáll az Izraelnek szánt 4 milliárd dolláros támogatás

által K Sandor

Trump: az év végén leállítják az Izraelnek szánt évi 4 milliárd dolláros támogatást

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy megállapodott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel arról, hogy az Egyesült Államok az év végén leállítja az Izraelnek nyújtott évi 4 milliárd dolláros támogatást. Indoklása szerint Izraelnek már nincs szüksége az amerikai segítségre, és saját maga is meg tudja vásárolni a fegyvereit.

Trump a Fox Newsnak nyilatkozva azt mondta, Izraelnek már nincs szüksége az amerikai támogatásra. Az elnök azt is állította, hogy egyes demokraták és baloldali politikusok az Izraelnek nyújtott amerikai pénzügyi segítséget használják fel arra, hogy bírálják a republikánusokat.

„Ami Izrael finanszírozását illeti, Bibi Netanjahuval megállapodtunk abban, hogy évente 4 milliárd dollárt adunk Izraelnek, és már hónapokkal ezelőtt megállapodtunk arról, hogy ennek véget vetünk. Már megegyeztünk, hogy az év végével megszűnik az Izraelnek nyújtott támogatás. Ha Izraelnek szüksége lesz rá, akkor újra segíteni fogunk” – mondta Trump. Az izraeli miniszterelnök hivatala egyelőre nem kommentálta Trump kijelentéseit.

Az nem teljesen világos, hogy az amerikai elnök pontosan melyik támogatásra is utalt a nyilatkozatában. Trump azt mondta, a támogatás „különböző dolgokat és pénzt” is magában foglalt, és katonai segítségként, készpénzként vagy „természetbeni juttatásként” is jellemezte.

Az Izraelnek évente 3,8 milliárd dollár értékű amerikai katonai segítséget biztosító egyetértési megállapodás 2028-ban jár le, és már megkezdődtek az egyeztetések arról, hogyan alakuljon ez a támogatás ezt követően. Netanjahu egy májusi, a CBS-nek adott interjúban azt mondta, reményei szerint Izrael egy évtizeden belül függetleníteni tudja magát az amerikai katonai támogatástól. Egy amerikai kongresszusi képviselőnek júniusban írt levelében úgy fogalmazott, eljött az ideje, hogy Izrael kedvezményezettből partnerré váljon.

Az amerikai közvélemény Izrael iránti támogatottsága a 2023-ban kezdődött gázai háború óta csökkent, különösen a demokraták körében. A Quinnipiac Egyetem júniusi felmérése szerint a választók 48 százaléka, a demokraták körében pedig 66 százalék gondolja úgy, hogy az Egyesült Államok túlságosan is támogatja Izraelt. Amikor 2017-ben először feltették ugyanezt a kérdést, akkor még csak a válaszadók 16, illetve a demokraták 20 százaléka vélekedett így. Az elmúlt időszakban a demokraták körében jelentősen visszaesett Izrael támogatottsága: az Izraelt bíráló jelöltek több demokrata előválasztáson győztek, és még a mérsékelt törvényhozók is egyre gyakrabban kérdőjelezik meg az Izraelnek nyújtott, évtizedek óta tartó amerikai támogatást.

„A baloldal az évi 4 milliárd dolláros támogatást – amiről mindenki tud, hiszen nem titok – használja fel arra, hogy az igazságtalanságot hangsúlyozza, ezt pedig nem hagyhatjuk” – mondta Trump a Fox News műsorában. „Évi 4 milliárd dollárt adtunk nekik, illetve adunk nekik, de ez az év végén megszűnik. Miért? Mert nincs rá szükségük” – tette hozzá az elnök.

Ezt is kedvelheted