Egy hétre kitiltották a HírTV tudósítóit a parlamentből
Szándékos, többszöri szabályszegés miatt egy hétre kitiltották az Országházból a HírTV két munkatársát – derül ki a házelnök keddi bejegyzéséből. Forsthoffer Ágnes ebben „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól”, és jelezte, hogy hamarosan módosítják a parlamentben a sajtóra vonatkozó szabályokat.
A házelnök szerint április 12. óta kiemelkedő szabadságot és lehetőséget kaptak a sajtó képviselői a parlamenti tudósítások elkészítésére: újra külön sajtópáholy működik, és az Országház sokkal nagyobb részén lehet forgatni. Vannak azonban olyan területek, ahol biztonsági vagy egyéb okok miatt kifejezetten tilos a forgatás. Mint írta, munkatársaik rendszeresen emlékeztetik ezekre a szabályokra a sajtó képviselőit, és jelzik feléjük, ha nem megfelelően járnak el, de ez néha hiába történik. Példaként említette, hogy vannak, akik az étkezőbe vezető folyosón is követik a képviselőket, ami szerinte nem méltó viselkedés, és akadályozza, zavarja a munkavégzést.
A bejegyzés szerint a sajtóbelépőre való jogosultsághoz alapvetően két szakmai feltételt kell teljesíteni, ezen túl pedig arra kérik a sajtó képviselőit, hogy „megfelelő öltözékkel tiszteljék meg a Ház munkáját”.
Forsthoffer Ágnes arról is írt, hogy hétfőn több szándékos szabályszegést követően kapta meg a kitiltást a HírTV két munkatársa. Figyelmeztetett: ha egy-egy munkatársnak „megér egy kitiltást” a provokatív viselkedés, az a jövőben nem csupán őt fogja érinteni, hanem az egész szerkesztőség elveszítheti a belépési lehetőségét az Országházba.
A házelnök a hétfői parlamenti ülésen távozásra szólította fel a fideszes páholy azon tagjait, akik videózták az ülést. Elmondása szerint a fotók készítése lehetséges, de az egyes, egyébként a fideszes vendégeknek fenntartott páholyból rendszeresen készítenek videókat, holott ez szabályellenes. Hozzátette, ezzel a Házbizottság ülésein még az ellenzék is egyetértett.
Nemrég a Partizán parlamenti tudósítása körül alakult ki hasonló helyzet: akkor derült ki, hogy egy június óta létező szabályozás miatt nem engedték forgatni a közéleti YouTube-csatorna stábját. Forsthoffer Ágnes nyáron a Fidesz-frakció vendégeként forgató Bohár Dánielt három hónapra tiltotta ki a parlamentből. Ugyanígy járt szeptember végén az egyik vendégpáholyban ülő Fidesz-közeli influenszer, Gulyás Virág is, akit a házelnök rövid úton eltávolított az ülésteremből, miután odaszólt az őt emlegető Magyar Péternek.
